Április 30-án lázas készülődés folyt a Baranya Megyei Önkormányzat komlói, Nagy László nevét viselő középfokú intézményében. 220 diák várt életének egy jelentős eseménye a ballagás megkezdésére.
10 óra, a szakközépiskola (a volt Kazinczy) udvara: Mindenütt ünneplőbe öltözött emberek, kezükben pompázó virágcsokrok. Velük szemben a végzős A osztály 22, és a B osztály 25 tanulója. Rendeki Ágoston – az intézmény vezetője – egyebek mellett a következőket mondta nekik: – Kevés pillanat jut az ünneplésre a hétköznapi gondok között, de a ballagás kivétel. Az utolsó csengőszó torokszorító pillanata ránk tör, és már ti is érzitek, hogy az egykor riadt elsősként megélt évnyitóval kezdődő korszak visszavonhatatlanul lezárult. Ezután válik el, hogy igazi tudást és értékeket fogadtatok-e magatokba a teljes értékű felnőtté váláshoz. Bennünk, tanárokban pedig ilyenkor ott van a kétség, eleget adtunk-e ehhez.
A végzősök nevében Gyöngyösi Anikó emlékezett és búcsúzott: – Barátaim, találjatok el csillagotokhoz, és tegyetek meg mindent, hogy tovább ragyogjanak! – szólt kissé elérzékenyülve évfolyamtársaihoz és az ifjabbakhoz. Tari-Toldi Teodóra hasonlóan szép gondolatokat adott útravalóként a búcsúzóknak: – „Az élet viharaival szemben olyan légy, mint a madár, amely, ha a fát kivágják alóla, nem a mélybe zuhan, hanem a magasba száll” – idézte befejezésül Eötvös József biztatását.
16 óra 30 perc, a szakképző iskola (a volt 501-es) udvara: Még néhányan tartották esernyőiket, de már csak a fákról lehulló esőcseppek jelezték, hogy nemrég kiadós eső riasztotta meg az ünneplőket. Varga Sándor igazgatóhelyettes 94 végzős diákjuktól köszönt el, kívánva nekik erőt, kitartást és boldogulást. „És mi arra születtünk, hogy a föld sebeit begyógyítsuk, életünkön át, életünkön át, Arra születtünk, hogy mindig menjünk, meg ne álljunk, induljunk tovább, induljunk tovább” – énekelte az iskola kórusa a felnőtt, nappalin érettségiző, a környezetvédelmi technikusi, a karosszérialakatos és kereskedelmi szakmát tanuló, a szakképzős, valamint a speciális szakiskolai (sütő- és asztalosipari szerelő) osztályok ballagói nevében. A technikusok fiatal osztályfőnöke Fodor Andrea nemrég még maga is a ballagása utáni terveit szövögette, most pedig már első végzős osztályát búcsúztatta, – mint mondta – átélve ennek különlegesen furcsa érzését.
17 óra 30 perc, a gimnázium udvara: „Elmegyek, elmegyek, hosszú útra megyek” – hallatszott már messziről a réges-régi, ilyenkor mégis sokat mondó ballagási ének. Egymás után csendültek fel az ilyenkor megszokott dalok, míg a büszke szülők, rokonok és barátok örömére feltűnt a 79 ünnepelt. A tizenkettedikesek itt is átadták a tizenegyedikeseknek az iskola zászlaját, jelezve, hogy rájuk már új utakon várnak a feladatok. Borbás Bálint ünnepi gondolatait Hérakleitosz találó megállapításával kezdte: „Minden nap megszűnik valami, amiért az ember szomorkodik, de mindig születik valami új, amiért érdemes élni és küzdeni”.
A ünnepi műsor után a gimnázium igazgatója Hoppa József a többi közt azt mondta: ez egy keserédes ünnep, hiszen a búcsúzás fájdalommal is jár, de holnap már új erővel, új utakon kell helytállni. Ezeken pedig mindenki azzal a tudással indulhat el, amelyet a gimnáziumi évek alatt összegyűjtött.
Az iskola 12/C osztályának általános tagozatán végzett Zádor Mariann Budapesten, turizmus – vendéglátó szakon készül folytatni tanulmányait. A 13/B-sek közül Pfisztner Attila több területen is el tudja képzelni jövőjét, akár a rendőrtiszti pályán is: – Tanárainktól megkaptuk a megfelelő alapokat és útravalót, hogy bátran indulhassunk tovább. Ebben az iskolában olyan személyes viszony van a tantestület és a diákok között, amiért különösen jó volt idetartozni. Azt üzenem az ittmaradottaknak, hogy ezt becsüljék meg, és élvezzék a visszalévő kellemes évet, éveket.
A legfájóbbnak a 12/A-sok érezhették a búcsúzást, hiszen aprókként iratkoztak be egykor a gimnáziumba, és tanáraikkal, társaikkal nyolc évig voltak együtt jóban rosszban. – Az utóbbi hetekben sokszor elgondolkodtam, milyen is lesz ,amikor már nem ide indulok reggel, amikor már más helyen, más közösség vár. Leginkább a röplabdacsapat fog hiányozni, mert ott találtam igazi barátokra – mondja Tóth Katalin, aki Pécsett pszichológiát, vagy Kaposváron optometriát szeretne tanulni. Mielőtt elköszönnénk egymástól, ő is üzen az ifjabbaknak: – Minden itt töltött évet meg kell becsülni. A legfontosabb emlék, amit magammal viszek, az a felejthetetlen, családias légkör, melyben éltünk. Elkísér tanáraink segítőkészsége, barátsága és szeretete.
Természetesen mindhárom ünnepségen, valamennyi felszólaló kifejezte köszönetét a végzősök szüleinek, hogy biztosították azt a hátteret, amely nélkül a fiatalok nem ilyen „munícióval” léphetnék át a felnőtté válás kapuját.