Abszolút teltház volt a színházban április 18-án, mikor a hálás közönséget színvonalas  változatos összeállítással megszerkesztett  éves bemutatóval ajándékozták meg az Aprók, a Kispöndöly utánpótlás csoport, a Kispipitér (az EFAMI néptánc tagozatának előképzősei), a Pöndöly Néptáncegyüttes, az őket remekül kísérő, önállóan is élményt adó Zúgató zenekar, valamint a szintén közreműködő, már szép elismeréseket magáénak tudható Hétpendely zenekar.

Az idős komlóiak emlékezetében még él a helyi, a műsorban archív filmbejátszással is megidézett táncos múlt. A színjátszásnak, a muzsikálásnak és persze a néptáncnak is régi időkre nyúlnak vissza a gyökerei Komlón. Ezért sokan és nagy örömmel üdvözölték, hogy  – a Mecsekfalui lakodalmas 80-as évekbeli sikerei után, iskolások és nyugdíjas csoportok szárnybontogatásai mellett – 1996 októberében húsz Komlón tanuló középiskolás, és az azóta is töretlenül lelkes művészeti vezető Németh Csilla álmaiból megszületett a Pöndöly Néptáncegyüttes.

A kívülállók számára gyorsan elröppent ez a közel 13 év, de a kitartó művészeti vezető, a stafétabotot továbbadó tánckarvezetők és a táncosok több nehéz időszakot, valamint sok kemény munkát tudhatnak maguk mögött. Ám mindez nem volt hiábavaló, hiszen az eredményeik önmagukért beszélnek. Nemcsak a táncosok és a csoportjaik száma növekedett, hanem kiváló produkcióikkal hazánkban és határainkon túl is gyarapították sikereiket.

Németh Csilla (a kicsik Csilla nénije) és Kirch Zoltán (a táncosok Zolikája, aki már öt éve az együttesek tánckarvezetője) természetesen a színpad deszkáin ropva bizonyítják, hogy nem “csak” jó oktatók, koreográfusok, hanem remek táncosok is. Sőt még többek, hiszen missziót teljesítenek. A 2003 novemberében megalakított Pöndöly Néptánc és Hagyományőrző Egyesület oszlopos tagjaiként, társaikkal együtt értékeket mentenek meg, örökítenek tovább, és tesznek közkinccsé. Ennek fontosságát dr. Ungi Gyula  az egyesület elnöke  köszöntőjében többek között így közvetítette a jelenlévőknek: – Amit a táncokkal a fiatalok kifejeznek, azok örök és egyetemes emberi mozzanatok. A hagyomány lényege a kifejezés, ami itt és most, de mindenhol és mindenkor megélhető; ami visszavezet bennünket egy korábbi  az életünkre rakódott, megtévesztő tartalmaktól megfosztott , újra átélhető, tiszta érzéshez. Népzenénk és táncaink nem szégyellnivaló, poros ócskaságok. Éppen ellenkezőleg, ezen élményeken keresztül ébredünk rá a hagyomány eligazító és összetartó erejére.

Sokan megéreztük ezt, akik részesei lehettünk a szép estnek. Még sokáig visszacsenghetnek a záró számból Kallós Zoltán sorai: “Addig élek, amíg élek, amíg bennünk zeng a lélek”.