Ráfért egy alapos takarítás, csinosítás a városra és a környező erdőkre egyaránt. Ezért aztán több cég, civil szervezet fogott össze annak érdekében, hogy Komlón is megszervezzék a tavaszi nagytakarítást.
Mint azt  lapunknak Jégl Zoltán elmondta, a Magyar Közút Kht. – a városon átvezető utak kezelője – április 22-e, a Föld napja keretében megszervezte a Zobákpusztától Mecsekjánosiig, valamint a Városház tértől a városhatárig terjedő útszakaszokon az árkok és az útmenti füves területek takarítását. Ehhez az állami cég biztosította a kesztyűket, láthatósági mellényeket és a zsákokat, valamint gondoskodott a munkálatokat irányító, felügyelő személyzetről és az összegyűjtött szemét elszállításáról, a Városgondnokság pedig 60 közhasznú munkást biztosított a feladat elvégzésére.

Az útszéli padkáknál is takarítottak
Az útszéli padkáknál is takarítottak

Az alpolgármestertől azt is megtudtuk, hogy az önkormányzat a Honismereti és Városszépítő Egyesülettel karöltve, április 20-tól 30-ig tartó tavaszi takarítási kampányt hirdetett, melyre a gesztenyés-zobákpusztai, valamint a mecsekfalui településrészi önkormányzat, a Hétdomb Természetbarát Egyesület és a Komlói Nyugdíjas Egyesület is jelentkezett. Az önkéntesek elsősorban saját lakókörzetükben igyekeztek rendet tenni és eltüntetni a tél, illetve a szemetelő polgárok által hátrahagyott nyomokat. De részt vett az akcióban a Kenderföldi, a Felsőszilvási és a Kodály Általános Iskola mintegy 600 tanulója, dolgozója is, akik az intézményeik környékének rendbetételét vállalták.

A felsorolt munkák eredményeit mindannyian láthatjuk majd jártunkban-keltünkben, ám az így kialakult rendet, tisztaságot meg is kellene őrizni…