Míg 2006-ban 438, a következő évben már csak 377, tavaly pedig nem egészen 280 közúti közlekedési balesetről szereztek tudomást a komlói rendőrök – hangzott el a Városi Balesetmegelőzési Bizottság közelmúltbéli ülésén.

baleset_netBár ezek a számok a Komlói Rendőrkapitányság működési területén bekövetkezett összes balesetre vonatkoznak, a folyamatos csökkenés nyomon követhető abban a statisztikában is, mely a személyi sérüléssel járó karambolokat rögzíti.

Amint azt Takács Gábor r. százados a Komlói Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának vezetője az ülésen elmondta, a komlóiak e tekintetben is jól állnak, hisz 2008-ban a megyében e kapitányság területén csökkent a legnagyobb mértékben (55 %-kal) a halálos kimenetelű balesetek száma az előző év azonos időszakához képest. (A pécsi kapitányság esetében tavaly is pontosan annyi volt a halálos baleset, mint 2007-ben, a siklósiaknál 43, a szigetváriaknál 20, míg a mohácsaiknál 17 %-os a javulás, mely megyei szinten összességében így 21 %-ot tesz ki.) Komlón ugyancsak számottevő a csökkenés a súlyos kimenetelű esetek számában is (18 %), míg a könnyű sérüléssel végződő karamboloknál 5 %-os növekedést regisztráltak.

Horváth Attila a bizottság titkára a 2008-as évben végzett balesetmegelőzési tevékenységükről tájékoztatta a résztvevőket. Eszerint sikerült erősíteniük a lakossági kapcsolataikat, így tavaly már nem csak a korábban megszokott városi programokon (Komlóért Expo, Police Road Show, Közbiztonsági Nap) voltak jelen, hanem részt vettek a kistérségben több falunapon, a városban a településrészi önkormányzatok rendezvényein, s természetesen 2008-ban is kiemelt figyelmet szenteltek az óvodákban, iskolákban végzett propagandamunkának.

Részt vett a VBB ülésén Gál Jenő r. alezredes is, aki elismeréssel szólt a komlóiak munkájáról és elért eredményeiről. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság baleset-megelőzési kiemelt főelőadója aztán arról is beszámolt, hogy a megyei balesetmegelőzési bizottság munkatársai az M6/M60-as autópálya építése kapcsán – a kivitelezővel karöltve – a beruházásban érintett térség településeinek oktatási intézményeit is felkeresik, igyekeznek felkészíteni a gyerekeket a megnövekedett forgalom miatti nagyobb balesetveszélyre, valamint arra a helyes magatartásra, mellyel a balesetek megelőzhetők. Felhívta továbbá a figyelmet arra, hogy 2009-ben Baranya megye rendezi a polgárőrök országos közlekedésbiztonsági versenyét – az ezen való részvételre buzdította a Komlói Polgárőr Egyesületnek a bizottsági ülésen szintén jelen lévő vezetőjét.

O.P.