Március 21-én Csillebérc adott otthont a “Sztárpalánta” tehetségkutató verseny országos döntőjének, melyen több komlói fiatal is részt vett. Mint azt felkészítőik egyike Németh Csilla elmondta, városunk valamennyi indulója sikerrel mutatta be tudását.

A zsűri – melynek Kneifel Imre karnagy, népzenész, valamint Hahn Kakas István koreográfus, örökös aranysarkantyús néptáncművész volt a tagja – nem csupán elismerő szavakkal illette a komlóiak teljesítményét, hanem valamennyiüket díjazta is. Szólótánc kategóriában Koch Mónika és Budai Dániel – sárközi táncukkal – ezüst oklevelet szereztek, Blumenschein Alinka és Jusztin Levente – akik csávási táncot mutattak be – aranyminősítést kaptak. Szintén sárközi tánccal Szalóki Dorina és Mészáros Dávid arany minősítést értek el, sőt produkciójukat azon a gálán is bemutathatták, melyet később a Duna TV-ben  is láthatunk majd. A gyerekeket  Németh Csilla és Kirch Zoltán készítette fel.

A Cincogók nemrégiben Mohácson is jól szerepeltek
A Cincogók nemrégiben Mohácson is jól szerepeltek

Ezenkívül Pap Cecília – széki dallamaival – ezüst oklevelet érdemelt ki (az ő felkészítője Deáky Péter),   Blumenschein Alinka pedig (felkészítője: Blumenschein Károlyné) szováti népdalokat adott elő, amit a zsűri arany oklevéllel díjazott és CD-felvételre is javasolt. A Hétpendely (Cincogó) zenekar csávási muzsikájával ezüst minősítést szerzett és a zsűritől különdíjat is átvehetett. Őket Martos G. Csongor és Deáky Péter készítette fel a versenyre.