Szoros végjátékot, nagy küzdelmet hozott a két, karantént is „megszenvedett” csapat mérkőzése. A főszereplők így látták:

Tombor Csaba, a Veszprémi KKFT vezetőedzője: „Elsődlegesen gratulálok a két csapatnak. Igaz, nagyon tudásuk legalján játszott mindkettő. Inkább a küzdelem volt jellemző ezen a mérkőzésen. Ebben a helyzetben nem vagyunk többre képesek. 65 nap után ez az első mérkőzésünk, ez volt az első hét, hogy 6-6 ellen tudtunk játszani edzésen. A legfontosabb, hogy játszottunk, és nem történt sérülés. Az első félidőben jól mentünk, sajnos nem kaptuk meg hátulról a megfelelő támogatást.”

Kristóf Mátyás, a vendégcsapat átlövője: „Nagyon jó érzés volt újra pályán lenni. Az egész csapat nagyon várta a mérkőzést. Az első félidőt nagyon jól kezdtük, domináltunk a mérkőzésen, a második játékrészben jobbára csak futottunk az eredmény után. Amikor sikerült visszajönni a mérkőzésbe, akkor becsúsztak azok a hibák, amiről beszéltünk, illetve a végjátékban sem tudtunk jó döntéseket hozni.”

Kilvinger Bálint, a Sport36-Komló vezetőedzője: „Ellenfelünk azt a harcosságot mutatta, amit a bajnokság elején már láttunk tőlük. Nehéz úgy készülni a mérkőzésre, hogy nem látjuk, milyen formában vagyunk. (A héten elmaradt a Szeged elleni mérkőzés is – a szerk.) Számunkra a legfontosabb ma az volt, hogy győzni tudjunk. Ez a teher nyomta a vállunkat. Az első félidőben nehezen vettük fel a ritmust. A másodikban volt sanszunk, hogy könnyebbé tegyük a mérkőzést, ezt nem tettük meg, így a mérkőzés végéig küzdve szereztük meg a győzelmet. Bízom benne, hogy ez a siker önbizalmat ad a csapatnak, amire tudunk építeni a folytatásban.”

Balázs Sándor, a Sport36-Komló csapatkapitánya: „Nagyon tehetséges, jól cselező fiatal játékosokból álló ellenféllel játszottunk, akik ellen nem volt könnyű dolgunk. Összerántottak egy-két embert, amiből a beállóst rendre meg tudták játszani. Volt időszak, amikor ezt sikerült kiküszöbölnünk, is el tudtunk lépni ekkor 3-4 góllal. Utána megint hibáztunk, feljöttek egy gólra, így szoros végjáték alakult ki. Minden elismerésem az ellenfélé, nem számítottam ilyen szoros mérkőzésre.”