Útfejlesztés és kulturális tér kiépítése valósulhat meg 3,5 milliárd forint értékben Komlón kormányzati segítséggel.

Négy nagy projekt megvalósítása kezdődhet meg rövidesen Komlón. A napokban született pozitív döntésről Polics József polgármester videóbejegyzésében tájékoztatta a közvéleményt, amelyben egyben köszönetet mondott a magyar kormánynak és Dr. Hoppál Péternek, térségünk országgyűlési képviselőjének a példátlan nagyságú támogatásért.

1,6 milliárd forintból valósulhat meg a Bétai elkerülő út, amely nemcsak a kőszállító teherautók által „gyűrt” belvárosi utak tehermentesítését, hanem a zaj- és légszennyezés csökkentését is szolgálná, ráadásul a Bajcsy- Zsilinszky utca és a Bétai út kapcsolatával „menekülő” útvonalat (alternatívát) is kínálna Kökönyös és a belváros között közlekedőknek. 

325 millió forint támogatáshoz jutott a város a – megépülése óta csak foltozgatott – Kisbattyánba vezető útszakasz körforgalomig tartó teljes megújítására. A projekt az útfelület felújítása mellett csapadékelvezetést és a buszmegállók rendezését is magába foglalja.   

635 millió forintból épülhet közösségi tér a Komlói Színház és a Közösségek Háza között. Az ú.n. Kaptár-projekthez kapcsolódó beruházás során kulturális csoportok, szervezetek juthatnak színvonalas otthonhoz.

900 millió forint juthat a József Attila Könyvtár és Muzeális Gyűjtemény fejlesztésére, amelynek során a korábban indított Dínó-projekt teljesedhet ki.