Mély megrendüléssel értesültünk arról, hogy Somosi László, a Pannonpower Holding Zrt. nyugalmazott elnök-vezérigazgatója, Komló Város Díszpolgára 2020. október 25-én, 74 éves korában elhunyt.

N E K R O L Ó G

IN MEMORIAM

Somosi László

(1946-2020)

Mély megrendüléssel értesültünk arról, hogy Somosi László, a Pannonpower Holding Zrt. nyugalmazott elnök-vezérigazgatója, Komló Város Díszpolgára 2020. október 25-én, 74 éves korában elhunyt.

Somosi László 1946. március 13-án született a Tolna megyei Györén.

1971-ben szerzett okleveles gépészmérnöki diplomát a Nehézipari Műszaki Egyetemen, MVM Tröszt ösztöndíjasként. Energiagazdálkodási gazdasági mérnöki diplomáját 1979-ben szerezte meg a Budapesti Műszaki Egyetemen.

Első munkahelye a Pécsi Erőmű volt, ahol 1983-ban már gazdasági igazgatóhelyettesként dolgozott. Két év után, 1985-től lett a Pécsi Hőerőmű, majd a Pécsi Erőmű Rt. vezérigazgatója, később a PANNONPOWER ZRT., majd a PANNONPOWER HOLDING ZRT. elnök-vezérigazgatója. Vezetése alatt számos, az erőművet érintő fejlesztés valósult meg, ezek között említhető az erőmű rekonstrukciója, a vállalatirányítás korszerűsítése, az erőmű-bánya fúzió irányítása, EU konform versenypiaci stratégiája kidolgozása, vagy a legnagyobb közép-európai biomassza tüzelésű blokk megvalósítása. Elsődlegesnek tekintette a villamos- és hőenergia termelő kapacitásoknak a legkisebb környezeti terhelést okozó, környezetbarát fejlesztését. Olyan struktúra- és technológiaváltást hajtott végre az erőműben, amely a megújuló energiaforrások felhasználásának irányába fordította a társaság innovációs stratégiáját.

2007 szeptemberétől nyugdíjba vonulásáig a Dalkia Energia Zrt. igazgatóságának elnökévé nevezték ki.

Somosi László számos szakmai, közéleti és civil szervezet elnöke, támogatója, valamint Komló és városok Pécs díszpolgára volt.

Munkásságát 1997-ben Magyar Köztársasági Érdemrenddel, 2003-ban Eötvös Loránd díjjal honorálták.

Innovációs munkásságának elismeréséül 2005-ben Gábor Dénes díjban részesült.

Pécs város fejlődése érdekében nyújtott sokrétű tevékenységéért, 2007-ben Tüke- díj elismerésben részesült.

2008-ban megkapta Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét.

Emlékét kegyelettel megőrizzük!

Temetése 2020. november 12-én, 12.00 órakor lesz a pécsi temetőben.

Komló Város Önkormányzata