Kicsivel több mint 35kg hal akadt horogra a harmadik ízben megrendezett László István Emlékversenyen.

A Sikondai I-es tavon rendezték a KBHE hagyományos meghívásos versenyét. A horgászok ezen a napon csak úszós horgászkészséggel próbálkozhattak. A fogási eredményekből kiderült, legtöbbjüknek sikerült kijátszani a halak éberségét.

A dobogósok eredményei: 1. Kovács Zoltán 7365g 2. Lábadi János 7180g 3. Hovorka Béla 4330g

A legméretesebb halat – egy 2,8 kilogramm tömegű pontyot – Hovorka Béla húzta partra a délelőttön, amiért különdíjban részesült.

A vándorkupát a tavalyi győztes Bartos Dávid adta át az idei első Kovács Zoltánnak.

Ezzel nem ért véget az idei versenyszezon. November 7-én Mecsekpölöskén nyílt pergető versenyre kerül sor, amelyre várják a szervezők a nevezőket. Egyelőre nincs még pontos időpontja, de decemberben ismét megrendezik a Télapó kupát.

Jó hír, hogy kedden újból telepítenek a Komlói Bányász Horgász Egyesület által kezelt tavakba. Mecsekpölöskére 10q, a sikondai tavakba 6q és 4q háromnyaras ponty kerül.

Az egyesület időközben nyert a MOHOSZ pályázatán, melynek köszönhetően Pölöskén és Sikondán is biztosított újabb halasítás a következő időszakban.