Öt és fél hónap után ismét a bajnoki pontokért játszik NBI-es kézilabdacsapatunk. Grünfelderék az Eger együttesét fogadják szombaton a sportközpontban.

Eredményesnek mondható felkészülés és egy sikeres Liga Kupa-mérkőzés után újból bajnoki pontokért fut ki együttesünk népes szurkolótáborunk elé. Grünfelderék azt az SBS Egert fogadják, amely a bennmaradást tűzte ki egyértelmű célként.

A Heves megyei vendégünk leginkább fiatalokra épít, akiket néhány rutinosabb játékos egészít ki. Igaz – az Eger honlapjának információja szerint – a nyitányon két tapasztalt kézilabdázóra nem számíthat Tóth Edmond edző. Rédei István és Rolandas Bernatonis továbbra is harcképtelen, ugyanakkor pályára léphet egykori beállósunk, az azóta Szlovéniát is megjárt Kovács Márk.

Kilvinger Bálint fiai szép csendben készültek a bajnoki rajtra. A felkészülési meccseken felívelő formát mutattak a srácok. A Balatonfüred, a Veszprémi KKFT, a Dabas és a Cegléd elleni siker jó ajánlólevél a szombati nyitómeccs előtt.

A bajnokság a koronavírus-árnyékában kezdődik, közös érdekünk, hogy betartsuk az egészségügyi szabályokat. (http://komlosport.hu/hirek/szab%C3%A1lyok)

Az Ultras Komló ismét látványos koreográfiával készül a mérkőzésre, amihez segítségét kérik a komlói kézilabdacsaládtól.

Kérünk mindenkit az alábbi utasítások betartására:

– Legkésőbb 17:45-re mindenki foglalja el a helyét!

– Figyeljünk oda az előénekesek utasítására a koreográfia érdekében!

– Tartsuk be az előírt egészségügyi protokollt!

– Töltsük meg a “C” szektort, aki él és mozog tartson velünk!

– Álljon össze a Blue Fuckers 93’, a Carbon Ultras 03’ és a Blue White Ultras 13’!

– És a legfontosabb: MINDENKI FEHÉRBE !!!

K&H Kézilabda Liga 1. forduló- 2020.09.05. 18 óra:

Sport36-Komló – SBS Eger

Komló, Városi Sportközpont V: Bócz, Wiedemann

Jegyárak: Sport36-Komló – EGER: KAPUNYITÁS – JEGYÁRAK

Kapunyitás a mérkőzés előtt 60 perccel lesz. A szabályok betartása érdekében korlátozzák az eladható jegyek számát, ezért új, egyedi árak kerülnek bevezetésre, ami már az Eger elleni mérkőzésen érvénybe lép.

A belépőjegy ára: 1800 forint

A 2019/2020-as szezonra megváltott bérletek bemutatásával: 1500 forint

A Komló Sport igazolt sportolói és a 13 év alatti gyermekek részére: 1300 forint

Hat év alatt a belépés ingyenes.

13 év alatti gyermek csak szülői kísérettel tartózkodhat a csarnokban.