A József Attila Városi Könyvtár és Muzeális Gyűjtemény nemrégiben felújított terme adott otthont egy a bányászat előtt tisztelgő könyv bemutatójának. A Béta-bánya életéből című könyv számos történetet tartalmaz a közel fél évszázadot átívelő feketeszén kitermelésből.

Az alkalomhoz illően, a 70. Bányász napot egy könyvbemutatóval nyitotta meg a komlói közösség. Az idei esztendőben azonban elmaradnak a koncertek, illetve a különböző szórakoztató rendezvények a veszélyhelyzet miatt. Idén csak főhajtással és koszorúzással, „csendben” ünnepeljük a település születésnapját és emlékezünk a várost életre hívó bányára és bányászokra.

A Molnár Sándor tollából származó művet Csík Istvánné lektorálta, és mutatta be a múzeum új előadótermében a megjelenteknek. Az író amellett, hogy számos relikviát mentett meg, és alakította ki magángyűjteményét, megannyi történet birtokosa is, amelyeket több évtized alatt halmozódtak fel a bányában.

“Ez egy bányászemlékmű!” – kezdte Csík Istvánné az ismertetést. “Nem csak az 50-es évek társadalmi struktúráját ismerhetjük meg – amikor még rabok is dolgoztak Komlón – hanem rengeteg ember életébe is bepillantást nyerhetünk. Szakmaiságával és személyes hangvételével méltó emléket állít a bánya sokéves történetének “– foglalta össze.