A bizonytalan járványügyi helyzet ellenére úgy tűnik, hatodik alkalommal is felgördül a függöny Komlói Amatőr Színházi Találkozón.

Az előírt biztonsági előírások betartása mellett megtarthatják Komlón hazai és határon túli alkotóműhelyek részvételével a színházi találkozót.

Augusztus 20. és 23-a között nyolc produkciót láthat a színházkedvelő közönség a komlói színházban. Kezdésként a Zentai Magyar Kamaraszínház Csurka István: Deficit című alkotását viszi színpadra. A fesztiválnyitó gálaelőadás ugyan nem szerepel a versenyprogramban, de Csurka István komédiája hatalmas sikerrel szerepelt már a hetvenes évek magyar színházaiban is, érdemes lesz a zentai profi színészekkel kezdeni a fesztivált.

A versenyprogramban hét darab mérettetik meg, a színvonalat idén is a Soproni Petőfi Színház igazgató-főrendezője, a KASZT fesztiváligazgatója, Pataki András vezette válogatóbizottság szakértelme garantálja.

A résztvevők és darabjaik: Himnusz – Mezőszél Tánc- és Színjátszókör, Pellérd; Pánik – Szabad Színház, Székesfehérvár; Egy a ráadás – Súgólyuk Színház, Komló; Indul a Bakterház – Roxinház, Kaposvár; A Herner Ferike faterja – LeSzSz Társulat, Lendva; Az admirális – Móka Színjátszó Kör, Érmihályfalva; Kakukkfészek – Kastélyszínház Társulat, Körmend.

Az off-programok között Edvin Marton, Varga Miklós és a Kollmann Gábor Band Wolf Katival és Urbán Orsival ad koncertet, míg a fesztivál záró napján Rudán Joe-t hallhatja a közönség.

Mellettük még fellép a színházi találkozón a Wing Singers és a VoiSingers. A komlói előadók között Gipsy Rock Band, Tóth Gábor és Hórvölgyi Péter ad koncertet. A Dalok a tábortűznél című nosztalgiaesten Hudacsek Zoltán, Papp Edina, Pomázi Attila, Széplábi András lép közönség elé.

Fajcsi Ferenc, a komlói Súgólyuk Színház rendezője, a KASZT házigazdája hangsúlyozta, bár a hangulat más lesz, mint korábban – hiszen évadzáróból idén évadnyitóvá válik a rendezvény -, a találkozó társadalmi támogatottsága várhatóan idén is magas marad.

Az idei fesztivál valamennyi színházi bemutatója nagyszínpadi előadás lesz, ennek ellenére a programokra érdemes előre regisztrálni.

Ezt személyesen a színházban, valamint a 72/483-014-es telefonszámon lehet!