Péter Szabó Dávid edző irányításával készül a Szigetszentmiklós elleni bajnoki rajtra ifjúsági kézilabdacsapatunk. Kedd reggel a Szilvási Sportparkban csíptük el a keret egy részét. Míg a játékosok a köröket rótták, addig volt alkalom néhány információt begyűjteni a fiatal trénertől.

A napi két gyakorláson még továbbra is a fizikai képességek fejlesztése áll fókuszban, ám az idő előre haladtával – a bevett forgatókönyv szerint – egyre inkább a taktika fog előtérbe kerülni.

Ahogy Jerkovicék ellen már láthattuk, céltudatosan felnőtt gárdák elleni összecsapásokkal csiszolja játékát az együttes a szeptemberi rajtig. Vanyekék kétszer is megmérkőznek a két NB I/B-s pécsi csapattal, majd augusztus utolsó hetében a Mecseknádasdot fogadják.

Úgy tűnik lesz merítési lehetősége Péter Szabó Dávidnak a bajnokikon. A felnőttekkel készülő Kovácsevics Istvánon és Illés Leventén, valamint a már bizonyított magon túl, a bevethető húszas keret tagjai a 2003-as születésű serdülők is.

„Szélsőkből állunk a legjobban, a belső posztokon még több a kérdőjel. A góllövéssel – úgy érzem – nem lesz gond, az eddig is ment; a hátralévő időben a belső védők összhangjának, stabilitásának kimunkálása lesz a legfontosabb feladat” –  készített látleletet, és határozta meg a közeljövő tennivalóit  Péter Szabó Dávid stábunknak.

A járványveszély miatt félbeszakadt bajnokságban a dobogósok utáni közvetlen élbolyhoz tartoztak fiaink, ám a korosztályból kiöregedő játékosok miatt nehéz „belőni” a riválisok erősségét. A cél természetesen az előző csonka szezon teljesítményének megismétlése, netán túlszárnyalása lenne.

A csapat felkészülési mérkőzéseinek időpontjai:

augusztus 5. 18:30  PEAC – Sport36-Komló ifi

augusztus 12. 19:00 Sport36-Komló ifi – PVSE

augusztus 15. 10:00 PVSE – Sport36 ifi

augusztus 18. 19:00 Sport36 ifi – PEAC

augusztus 25. 19:00 Sport36 ifi – Mecseknádasd