Jól haladnak a parkolóépítési munkálatok a Függetlenség utcában. A tervek szerint hétvégére elkészülhetnek az új parkolóhelyek.

A nagy forgalomra való tekintettel Komló Város Önkormányzata 43 új parkolóhelyet alakít ki a Függetlenség utcában. Az egyirányú utca menetirány szerinti jobb oldalán felszámolták a járdát és a kukákat, helyére kerülnek a gyephézagos parkolók.

A kivitelező a hétvégére el is készülhet a munkálatokkal. Az emíltett utca aszfaltozását pedig elhalasztotta az önkormányzat, hiszen a megépülő kézilabda-munkacsarnok munkálatai során az útburkolatot is meg kell majd bontani.

A beruházás közbeszerzési eljárást egyelőre leállították a veszélyhelyzet miatt, de újraindulása után 2-3 hónappal felvonulhatnak a munkagépek a Szilvási Általános Iskola hátsó udvarára.