Megkapta a támogatói okiratot az önkormányzat, látványos felújítás a komlói 48-as téren.

Az eredetileg tervezett felújítást  – az egykori Carbon épületétől a Piramis házig – nem tudja megvalósítani az önkormányzat, viszont a munka oroszlánrészét így is elvégzik a szakemberek.

Gyermekközpontú átalakításokat végeznek a téren. A füves terület közel egyharmad részén rekortánborítású, Komlón eddig még nem látott méretű gyermekjátszóteret hoznak létre. Új járdát, padokat, szemétgyűjtőt és közvilágítást is kap a közösségi térnek szánt terület.

A tervek szerint a harang és a székely kapu néhány méterrel távolabb költözik, a Megemlékezés parkjába, ahol ülőalkalmatosságokat alakítanak ki az idősebb generációra is gondolva.  

A park és a füves terület között a Közösségek Házába vezető utat is felszámolja az önkormányzat, helyette a bútorbolt előtt alakít ki egy bekötőutat és parkolókat – korszerű anyaghasználattal – a kulturális intézmény bejáratáig.  

A Közösségek Háza közvetlen környékét is érinti több fronton nagyobb volumenű fejlesztés. Már korábban írtunk róla, hogy az épület mellett megépül a város első BMX- és gördeszka pályája. Emellett az épület mögött, a nyári napközinek helyet adó területen – egy rekortánborítású focipályát is kialakítanak.

A Közösségek Háza alagsorát érintő felújításokról és fejlesztésekről a későbbiekben fogunk hírt adni.