Még a veszélyhelyzet előtti időszakról érkezett jó hír szerkesztőségünkbe. A Szép Magyar Beszéd verseny megyei döntőjét rendezték még március elején a komlói Kazinczyban. Beszámoló.

„Szép tavaszi ünnepünk …”

Nálunk, a komlói Szakgimnáziumban ( Kazinczy) a tavasz érkeztét évtizedek óta a „Kazinczyról elnevezett Szép Magyar Beszéd” verseny döntője jelzi, amelyen a Baranya megyei középiskolák (gimnáziumok és szakképző iskolák) 9–12. évfolyamos tanulói mérik össze tudásukat.

A verseny egy maximum három perc időtartamú szabadon választott esszé- vagy értekezésrészlet felolvasásából és egy kötelező szöveg tolmácsolásából áll, amelyet a Kazinczy Alapítvány küld meg február végén a szervező iskoláknak.

A gimnáziumi és szakképzős tanulók együtt versenyeznek, a helyezéseket azonban külön–külön állapítja meg a zsűri, amelynek tagjai csak a versenyzők sorszámát ismerik.

A szervezésben idén végre újra érvényesülhetett – az immár lassan három évtizedes – hagyomány és menetrend: Januárban Baranya összes középiskoláját megkerestük felhívásunkkal, február végére kialakult a résztvevők végleges listája névsorostul, felkészítő és kísérő tanárostul. Megérkezett a jól bevált – igazán hozzáértő tagokból álló – zsűri visszajelzése: igen, vállalják a felkérést. Március első napjaiban már csak azon kellett izgulnunk: vajon az aranyeső kinyílik-e? – meg, persze, hogy minden rendben legyen! (Mert akkor azért már szállingóztak a riasztó hírek …)

A szakképzős kategória komlói dobogósai felkészítőjükkel

Március 5-én még meg tudtuk tartani a megyei versenyt, amelyen szakképzős kategóriában:

 I. Kenyeres Fanni    Felkészítő: Sziliné Szilágyi Erzsébet (PSZC Komlói Szakgimnázium)

II. Balázs Marcell     Felkészítő: Sziliné Szilágyi Erzsébet (PSZC Komlói Szakgimnázium)

III. Erdősi Dániel      Felkészítő: Győrfi – Pósa Andrea (FM DASzK, Ujhelyi Imre Mezőgazdasági és Közgazdasági Szakgimnázium) Szentlőrinc

Ők képviselik Baranya megye szakképző intézményeit az országos döntőn.

A gimnáziumi kategóriában:         

I. Rablánszky Gitta Felkészítő: Sziebert Ferencné Mohácsi Kisfaludy Károly Gimnázium

II. Balogh Boglárka Gréta Felkészítő tanár: dr. Vácziné Orovicza Tímea (Kökönyösi Gimnázium, Nagy László) Komló

III. Czentner Blanka Felkészítő tanár: dr. Vácziné Orovicza Tímea (Kökönyösi Gimnázium)

Ők képviselik Baranya megye gimnáziumait az országos döntőn

Azóta …

… tudjuk: a jelenlegi helyzetben a Kazinczy Ferenc Gimnáziumból, Győrből a hivatalos meghívó levél, a hagyományos–meghitt elköszönő formulával (:„Iskolájuk diákját, felkészítő tanárát szeretettel hívjuk, várjuk szép tavaszi ünnepünkre!”) nem fog megérkezni – hiába is várnánk.

Mint minden hasonló, természetesen ez az országos verseny is elmarad.

Azért titkon reménykedünk: talán csak bizonytalan időre elhalasztódik …

A győzteseknek gratulálunk, büszkék vagyunk rájuk!

                                                                                  Sziliné Szilágyi Erzsébet