A kézilabdacsapat házatáján rendeződtek a viszonyok, és ha pontokban mérve még nem is, de játékban már jól látható a mélypontról való elmozdulás.

Tatabányán is majdnem sikerült
Tatabányán is majdnem sikerült

Az elmúlt két fordulóban előbb ahhoz a  Tatabányához látogatott a Komló, amely sajnos ősszel itt is simán legyőzte a csapatot és nagyszerű pozícióban várja az alapszakasz végét. A Kaplonyi vezérelte KBSK azonban nem a félős nyuszi szerepét játszotta Tatabányán, hanem bátran felvette a kesztyűt. Az első félidő után 14-14-es döntetlennel vonultak pihenőre a csapatok, és semmi jel nem utalt arra, hogy a második játékrészben baj is lehet.

Egészen a negyvenedik percig loholt a hazaiak nyomában a Komló, ám azután sajnos támadásban több hiba is becsúszott, melyet Leléék kíméletlenül megbüntettek. A négygólos vereség, de leginkább a mutatott elszánt, harcos játék így is mindenképp optimizmusra adott okot a későbbiekre nézve.

Aztán ismét egy felsőházi csapat, a fővárosi Elektromos volt az ellenfél, de ezúttal már hazai pályán. Álomszerűen indult a mérkőzés, a vendégek a remek védekezésünknek köszönhetően csupán hét gólt lőttek az első játékrészben, így aztán hol a szemüket, hol a tenyerüket dörzsölték a hitetlenkedő szurkolók. A háromgólos félidei előny ha nem is magabiztos, de mindenképpen biztató különbségnek tűnt a folytatásra.

A második félidőben aztán drámaira fordult a mérkőzés. A vendégek szívósan küzdve felzárkóztak, de néhány perccel a vége előtt még így is a Komlónál volt az előny. 21-20-as vezetésnél sajnos több lehetőséget is elhibáztak a szélsőink, majd szinte a lefújás előtti pillanatban Bakos kezében volt még az egyenlítés lehetősége, de sajnos nem élt vele.

Bosszantó és fájó vereséget szenvedett a Bányász, de túlzás nélkül leírható: igenis még lehet bizakodni a látottak alapján.

Papp László: – Sajnos nincs szerencsénk, pedig becsülettel megküzdöttünk érte, de ez az év már csak ilyen. Hat mérkőzést veszítettünk el egy-egy góllal, temérdek pont csúszott ki a kezünkből az utolsó percekben. Természetesen ez nem a véletlen műve, de hiszek abban, most, hogy rendeződtek a viszonyok, egyszercsak megfordul a szél.

Eredmények: Tatabánya – KBSK 30-26 (14-14), ld.: Kaplonyi 9, Dömös, Szappanos 6-6. KBSK – PLER 21-22 (10-7), ld.: Dömös 7, Molnár 5.