Így látták a Sport36-Komló – Vác (36-22) mérkőzés főszereplői:

Gúnya Péter, a Vác vezetőedzője: „Nem tett jót, hogy Petrychko-t 20 perc után kiállították. Nagyon rosszul kezdtünk, és hordoztuk magunkkal azt a hátrányt. Volt nyolc olyan hibánk, amikor még védő sem volt a közelünkben. Olyan hibákat vétettünk, amilyeneket ezen a szinten nem szabadna elkövetni – ráadásul azok vétették, akik nem 18 évesek, nem a 3. meccsüket játsszák. Néhány játékosnak el kell gondolkodni saját teljesítményén.

Természetesen nekem mindig öröm idejönni, itt lettem elsőosztályú játékos, sok időt töltöttem itt, innen indult a karrierem. Mindig jó közönség, jó hangulat van itt Komlón. Szeretik a kézilabdát, ez egy jó dolog itt Magyarországon.”

Kállai Martin, a Vác játékosa: „Szeretnék gratulálni a Komlónak! Az elején nem kezdtünk jól, akaratbeli hiányosságaink is voltak. Viszonylag szoros első félidőt játszottunk, de a második félidőben 21 perc alatt lőtt 4 gólunk nagyon kevés. Védekezésben keveset faultoltunk. Nagyon rosszul jött ki, hogy Petrychko-t kiállították, mert vele gyakoroltuk egész héten a védekezést.”

Kilvinger Bálint, a Sport36-Komló vezetőedzője: „Köszönjük a Vácnak a korrekt játékot! Az első félidőben megmutatták nekünk, hogy minden meccsen koncentrálni kell. Kezdetben a védekezésünk nem úgy muzsikált, ahogy szerettük volna. Jól kezdtünk, de volt egy kis hullámvölgy utána a teljesítményünkben. A félidőben felhívtuk a figyelmet, hogy a védekezésünk nem lehet lazább, nem lanyhulhat. Ezt rendezve tudtunk gyors gólokat lőni. Annak kifejezetten örülök, hogy mindenki pályára tudott lépni. Volt, aki debütált, volt, aki hosszabb kihagyás után tért vissza. A mai győzelmünket elhunyt nagypapám emlékének ajánlom!”

Oláh Tamás, a Sport36-Komló átlövője, aki hosszabb kihagyás után tért vissza a pályára: „Szeretnék sok sikert kívánni a Vácnak. Mi maximális erőbedobással, megfelelő koncentrációval készültünk a mérkőzésre. Voltak hullámvölgyeink, a második félidőben jó tempót diktáltunk, ennek köszönhetjük, hogy el is tudtunk lépni. Köszönöm a lehetőséget a mérkőzésen a Bálintnak, de szeretném megköszönni az egyesületnek is, mindenkinek a csapatból, a szurkolóknak, a családomnak, hogy sikerült visszatérnem. Ez nekem egy óriási dolog, nagyon büszke vagyok arra, hogy sikerült ezt elérni. Igyekszem tovább folytatni a munkát; van bőven, de jó az út, az irány. Készülünk a Tatabánya elleni mérkőzésre.”