„Jó napot kívánok! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt ünneplő Polgárok! Ma azért gyűltünk itt össze, hogy méltó módon megünnepeljük az 1848-as magyar szabadságharcot, s erőt merítsünk annak emlékezetéből!
A 19. század közepén Európában nagy átalakulás zajlott. Az „öreg” Kontinensen egy új világ volt születőben. A változást akarók egyre többen lettek, és ezért egymás után törtek ki a forradalmak Európa szerte. Változást akartak az akkori emberek. Változás mellett döntöttek a ’48-as magyarok is!
Kiálltak a nemzetért, szabadságot kiáltottak, nemzeti kormányt alakítottak, hozzáfogtak az ország teljes gazdasági-társadalmi-politikai rendszerének átszervezéséhez.
Jól tudjuk, hogy nálunk tavaly áprilisban az országgyűlési és októberben az önkormányzati választásokon a magyar választópolgárok szintén változást akartak, s ezzel a magyar közéletben forradalmi átalakulást indítottak el. Ezt a forradalmi változást nem fegyverrel kellett kivívnunk, hanem a szavazófülkékben leadott szavazatunkkal.
Ugyan nagyon sokan, főleg a média egyes képviselői vitatták, és még talán ma is vitatják az előbb említett forradalom létjogosultságát, de én az eddigi parlamenti és önkormányzati munkám során meggyőződhettem arról, hogy az valóban forradalom volt a szó nemes értelmében
Vagyis, tisztelt Hölgyeim és Uraim, vannak idők, amikor a forradalmi változáshoz nem fegyverre van szükségünk, hanem a szavazófülkében leadott voksunkra. Igen, ez történt tavaly velünk. A magyar emberek egy igazi forradalmat hajtottak végre a szavazófülkékben. Aki egy kicsit is érti a szabad világ logikáját a demokrácia értelmében, az jól tudja, hogy a változáshoz sokszor nagyon kicsi dolog is elegendő! Mi megtettük ezt a nagyon „kicsi” dolgot! Szavazatunkkal a változást választottuk!
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Barátaim!
Amikor azt énekeljük egy ’48-as dalunkban, hogy „Kossuth Lajos azt üzente”, meg hogy „mindnyájunknak el kell menni”, akkor ez azt jelenti, hogy a tiszteletreméltó Elődeinknek fegyvert kellett fogniuk a szabadság értékeinek védelméért. Ma viszont egy golyóstoll is elegendő ahhoz, hogy egy forradalmi átalakulás elindulhasson.
Igen, tisztelt Hölgyeim és Uraim, változnak az idők, de a lényeg nem változik. Mert ma is, mint 1848-ban, a szabadság iránti vágy vezette az embereket. Igen, a lényeg, az igazi érték megmarad, az mindig állandó. Talán enyhe túlzással mondhatjuk: az igazi érték ÖRÖK, halhatatlan! Ahogy azt Wass Albert írónk gyönyörűen megfogalmazta az Üzenet haza című versében: „A víz szalad, a kő megmarad, a kő megmarad”. Ez az állandóság, amely életben tartja a történelmi változásokat.
Mi hiszünk abban, kedves Barátaim, hogy a szabadság őszinte vágya megmarad az emberek szívében. Vagyis örök! Ez az, ami létrehozza a nagy dolgokat. A mi népünk történelme is azt igazolja, hogy az emberi szabadság iránti vágy képes állandónak vélt dolgokon változtatni. Igen, ez a sziklaszilárd hit nagyon fontos ma is, amikor demokratikus eszközökkel kívánunk gyökeres átalakulást elérni.
Talán Önöknek nem kell mondanom, tisztelt Hölgyeim és Uraim, hogy fontosak a történelmi évszámok és az azokhoz kapcsolódó események. Ugyanakkor ne felejtsük el a másik fontos tényezőt: az eszmék döntő módon meghatározzák a különféle történelmi korokat. Így a szabadság iránti igény alapjaiban meghatározta a 19. század európai népeinek mindennapjait.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Igen tisztelt komlói Polgárok!
Az elmúlt év eredményeként egy olyan nemzeti összefogás jött létre, mely nélkül nem lehet igazi változásról beszélni. A parlamenti kétharmados többség, vagy itt Komlón az Önkormányzat Képviselőtestületének összetétele azt igazolja, hogy az emberek többségének elege lett a hazugságból és mást akar.
Igen, kedves Barátaim, de átvettünk egy olyan országot és mi itt Komlón átvettünk egy olyan várost, mely a csőd szélén áll. Nagyon nehéz helyzetben kell megmutatnunk, hogy van kiút. Elődeink az ország vezetésében és a helyi irányításban az elmúlt kétszer négy év alatt addig jeleskedtek, amíg volt a kasszában pénz. Most, amikor elfogyott a pénz, ők is eltűntek.
Na, de nem volt ez másként 1848-ban sem. Csak gondoljunk Petőfi Sándor 1848. március 15-ikei naplóbejegyzésére! Ott a következőket olvassuk: „A nagyméltóságú helytartó tanács sápadt vala és reszketni méltoztatott, s öt percnyi tanácskozás után mindenbe beleegyezett”.
Igen, a történelem ismétli önmagát. A nép, a magyar nép pedig azt várja ma is tőlünk, hogy megoldjuk a jelen nagy gondjait, és kivezessük az országot a válságból. Ez most a mi történelmi feladatunk, melyet meg lehet és meg is fogunk oldani.
Nekünk nem idegen erőkkel kell megküzdenünk, hanem a gazdasági szabadságunkat kell kivívnunk, a minket gúzsba kötő adósságokat kell legyőznünk. Ma az összetartás, a kitartás ahhoz kell, hogy legyőzzük az örökölt adósságot, amely láncra köt bennünket.
A mi nemzedékünk sikere az lehet, hogy visszaadjuk az országnak az önrendelkezés szabadságát, megszabadítjuk az országot a nyomasztó terhektől, gyermekeinknek egy megújult, sikeres, öntudatos Magyarországot adunk át, ahol nem kell félni a bizonytalanságtól, a kiszolgáltatottságtól.
Igen, kedves Barátaim, a ’48-as magyarok megváltoztatták a történelem menetét. Ők képesek voltak rá. Miért tudtak változtatni? Hogyan csinálták? Ma is ezek a kérdéseink, melyekre a választ az óta is keressük minden március 15-én. Ők tudtak valamit, ami a mai magyar társadalomból kiveszőben van. Tudtak ugyanis hinni nemcsak a Gondviselésben, hanem önmagukban is!
A 48-as ifjakra hősként tekintett Európa, e kicsiny, de erős nép példát mutatott, mert mertünk nagyok lenni, ahogy ma is. Mi felvállaltuk a küzdelmet olyan erőkkel, melyek az elmúlt időszakban élvezték az elődök támogatását, megvalósítottuk a valódi közteherviselést, ahol a terhekből a az eddigi kiváltságosoknak is ki kell venniük a részüket.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt ünneplő komlói Polgárok!
1848-as elődeink tudtak remélni Istenben és tudtak remélni az emberi erőfeszítés erejében. Még a kudarcaik ellenére is hittek a lehetséges változásban! Nos, ez az, amire ma nekünk is nagy szükségünk van! Hinni abban, hogy amit tavaly az összefogásnak köszönhetően elkezdtünk, azt képesek leszünk győzelemre vinni. A jelen helyzetben nem tehetünk mást, mint tovább menni azon az úton, amelyen tavaly elindultunk.
Újévi köszöntőben – talán emlékeznek még rá – mondtam, hogy „nem lesz mindenre pénzünk, és városunk sem tud minden problémát csak és kizárólag pénzzel orvosolni! Vagyis szükségünk van egymásra, a másik jó szándékára ott, ahol nincs elegendő pénz, de van még egy csepp emberség, van még egy kinyújtott kéz”.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Barátaim!
Ahogy a változást akarók hite 1848-ban legyőzte a múlt embereinek ellenállását, úgy kell most nekünk is nap-nap után legyőznünk reménytelenségünket, mely megfojtja az emberi akaratot.
Be kell bizonyítanunk, hogyha hiszünk a változásban, akkor nincs válság, amit le ne tudnánk győzni, nincs változtatás, amit véghez ne tudnánk vinni. Akkor mi is, mint a ’48-asok, képesek leszünk változtatni sorsunk menetén. 1848-ban volt hite és bátorsága a magyar népnek. Ma hinnünk kell nekünk is, hogy képesek vagyunk minden akadályt legyőzni, és országunkat újjáépíteni.
Kívánok Önöknek egy szívet-lelket felemelő ünnepi napot! Köszönöm, hogy meghallgattak!”