Aktív az új évben is az Orsós Ferenc Gogen által vezetett Komlói Cigány Nemzetiségi Önkormányzat. A napokban – a Fekete Láng Egyesülettel karöltve – több helyszínen is élelmiszerdobozokat helyeztek ki rászorulók számára. A közelgő hidegre való tekintettel pedig január 6-tól meghosszabbított nyitvatartással – reggel 8 órától estig – meleg teával és szendviccsel fogadják a betérőket a Dankó Pista Közösségek Házában, a nemzetiségi önkormányzat székhelyén.

Orsós Ferenc a Facebok-oldalán számolt be arról, hogy már két helyre is ételdobozokat szereltek fel a rászorulók számára. Ezek a Zrínyi téren és a Vörösmarty utca 11-es számú lépcsőháznál találhatók meg. A dobozokba bárki betehet tartós élelmiszert, melyet a rászorulók elvihetnek magukkal.

A tervek szerint további dobozokat helyeznek ki a város területén. Legközelebb Körtvélyesben folytatódik az akció.

Szintén ebben az időszakban tisztították meg a Vörösmarty utca végén eldzsumbujosodott területet, mely a későbbiekben akár parkolónak is kialakítható lesz.

Fotó: Orsós Ferenc – Facebook