Győzelemmel búcsúzott az őszi szezontól labdarúgócsapatunk. Szederkényi győzelmével a második helyen telelnek Biróék. Fotó: archív

Fantasztikus sorozatot produkált Tóth Máté együttese az ősszel. A kissé nyögvenyelősen indult szezon látványos feltámadást hozott. A kék-fehérek szeptember 7-e óta nem szenvedtek vereséget. A tíz győzelem mellé mindössze egy döntetlen és két vereség csúszott a 13 mérkőzésen.

Közel fél óra játékot követett Biró Csaba percei következtek Szederkényben. Hetesünk négy perc alatt kétszer is bevette Andorkó kapuját, amitől megnyugodhattunk.

Alig telt el 10 perc a második félidőből, amikor Zsebe szépített, de nem sokáig örülhetett a hazai publikum, mert Bánfai öngólt vétett. Két perc múlva Zsebe lemásolta Birót – rövid időn belül második gólját szerezte a Szederkény. A három pont sorsát végül a házi góllövőlistán élen álló Szabó Ákos 76. percben szerzett gólja döntötte el.  

AutóCity Volkswagen Megyei I. osztály 13. forduló:

Szederkény – Komlói Bányász 2:4 (0-2)
Szederkény V: Albert (Pór, Gyuradinovics)

Gólszerzők: Biró Cs. (29’ és 33’), Bánfai (58’– öngól Szabó Á.) Szabó Á. (76’), illetve Zsebe  (57’ és 60’)
sárga lap: Vörös M. (Komló)

Az őszi szezon végeredménye: 1. Pécsvárad 36p (12m) 2. Komlói Bányász 31p (13m) 3. PTE-PEAC 28p (13m) 4. Mohács 28p (13m) 5. Boda 22p (13m) 6. Harkány 20p (13m) …

A Sellye Pécsvárad és Villány elleni mérkőzését később játsszák le.