„Lelkemtől lelkedig” címmel nyílott kiállítás Schneider Angéla festményeiből a Komlói Színházban.

A komlói festegető 2006 óta műveli a művészet ezen ágát. A főleg akril, akvarell és pasztell technikákkal foglalkozó művész már 10 önálló kiállítást tudhat a háta mögött, ezeken több mint 100 festménnyel. A mostani, 4. komlói kiállításra 30 nagyobb méretű festménnyel érkezett.

„Jellemzően tájképeket festek, de az absztrakt is nagyon közel áll a szívemhez. Mivel nincs semmi kényszer a festészetemben, így azt festem, ami éppen az eszembe jut; örömfestőnek tartom magam” – tudtuk meg Angélától. Hozzátette: az „csak” plusz, hogy a képeim elnyerik mások tetszését, és nagy örömömre szolgál, ha mások az én munkáimmal ajándékozzák meg szeretteiket.

Polics József megnyitó beszédében kiemelte: „Legyünk rá büszkék, hogy ilyen alkotók – utalt Angélára – élnek közöttünk, és arra is, hogy ilyen sokan eljöttek megtekinteni a műveit.

A megnyitón Makai Valéria és Szebenyi-Papp Szilvia fuvolajátéka csendült fel. A kiállítás december 18-ig tekinthető meg a Komlói Színház nyitvatartási idejében.