Fantasztikus játékkal hoztuk el a két pontot Balatonfüredről. Kijelenthető, ez talán a bajnokság eddigi legnagyobb meglepetése. Fotó: Péter Szabó Zoltán

K&H Liga 8. forduló:
Balatonfüredi KC – Sport36-Komló 25 : 30 (11-15)
Balatonfüred, 700 néző V: Altmár, Horváth M.

KOMLÓ: GRANIĆ – VASKÓ 4, Zobec 3, Jóga, Katzirz, JERKOVIC 6, Marković 4/1. Csere: Csere: ĐURĐEVIĆ (k), Takács 2, SUNAJKO 6, GRÜNFELDER 5, Manojlovity, Kovácsevics, Csomor. Vezetőedző: Kilvinger Bálint

A Balatonfüred legeredményesebb játékosai: Topić 7, Máthé 6, Rodriguez 4.

Hétméteresek: 7/5 illetve 1/1 Kiállítások: 6p illetve 6p

A mérkőzés alakulása: 5.p 3-3 10p. 4-4 15.p 5-6 20.p 8-7 25.p 10-11 35.p 15-17 40.p 19-19 45.p 20-22 50.p 22-24 55.p 23-28

Kilvinger Bálint: „Nagyon sokat dolgoztunk, és most nagyon boldogok vagyunk. Amit elterveztünk, abból szinte minden sikerült! A szurkolóink ismét kitettek magukért. Köszönjük!”

Szorosan alakult a mérkőzés első szakasza. Hiába ment el két góllal is a Füred, Sunajko és Marković révén kiegyenlítettünk. Szöllősi kiállítását jól használtuk ki, Grünfelder jóvoltából először a meccs folyamán megszereztük a vezetést. (4-5) Ez a kegyelmi állapot a 18. perc végéig tartott, amikor – kihasználva Jerkovic büntetését – Pedro Rodriguez és Máthé Dominik találatával előzött Csoknyai István csapata. (8-7)

Nem a levegőbe beszélt Marković a mérkőzés felvezetésében, amikor szoros küzdelmet jósolt: montenegrói szélsőnk és Takács Bence újabb gólt lőtt, amivel ismét mi vezettünk. (8-9) Sőt, amikor Sunajko a 25. percben kettőre növelte előnyünket, a Füred edzője, a korábbi szövetségi kapitány időt kért. (9-11)

Nem sokat változtatott ez a mérkőzés menetén, hiszen a félidő utolsó 5 perce is rólunk szólt. A támadásban agilis Grünfelder góljával növeltük előnyünket, majd Granić megfogta Rodriguez büntetőjét.

Ez jeladás volt Jerkovicnak, aki kétszer is bevette a hazai kaput, sőt Kilvinger Bálint időkérését követően a félidő záró találata is a magyar válogatott kerettag nevéhez fűződött. 15-11-es vezetésünk nagyon jól mutatott a szünetben az eredményjelzőn.

Ahogy várni lehetett, megsokszorozott elánnal kezdte a második 30 percet a Füred. Mindössze tíz perc kellett ahhoz, hogy döntetlenre zárkózzon fel a hazai csapat. (19-19)

Kilvinger Bálint időkérése azonban kizökkentette Máthéékat; Jerkovic és Takács góljaival ismét megléptünk kettővel. (19-21)

A Granić helyett pályára lépett Đurđević jól szállt be a játékba: előbb Reina hetesét, majd mezőnyből érkező lövését hárította. Ez is kellett ahhoz, hogy úgy lépjünk az utolsó 10 percbe, hogy 3-4 góllal is elmenjünk. (22-25)

Sunajko góljánál (22-27) menetrendszerűen érkezett Csoknyai István időkérése. Azonban ez sem sokat változtatott a lényegen. Rodriguez továbbra sem bírt Đurđević-csal, mi pedig Vaskó és Grünfelder révén biztonságos távolságban tartottuk a meccs végéig a Balatonfüredet.

Éreztük, hogy idén a Füred nem azt a játékot nyújtja, amit megszoktunk tőlük, de álmainkban sem gondoltuk, hogy 5 góllal legyőzzük a többnyire a bajnokság elitjéhez sorolt Csoknyai-csapatot.

A remek teljesítmény jó ajánlólevél a novemberi komlói kézilabdanapokhoz, amikor 5 nap leforgása alatt a Budakalász, a Veszprém és a Vác vendégeskedik katlanunkban.

A bajnokság állása:

5. Csurgó 9p
6. Balatonfüred 9p
7. Eger 9p
8. Tatabánya 8p
9. Sport36-Komló 7p
10. Dabas 7p
11. Mezőkövesd 4p
12. Budakalász 2p
13. Orosháza 2p
14. Vác 1p