Az év elején írta alá az önkormányzat a piac és vásárcsarnok teljes felújítására vonatkozó kivitelezői szerződést. A teljes beruházás elkészültét novemberre prognosztizálták, a napokban pedig elindult a terület műszaki átadása.

A vállalkozóknak 9 hónapjuk volt a piac és vásárcsarnok teljes felújítására, ami október közepén lejárt, így a minap az elvégzett munkát átadták műszaki ellenőrzésre.

A folyamat során az ellenőr helyiségről helyiségre végigjárja az épületet és környezetét, megvizsgálva az apró részleteket is. Az építkezés nagyobb struktúrái mellett ellenőrzik a zárakat, a szellőzést, szigorú követelményeknek kell megfelelnie többek között az elektromos rendszereknek – érintésvédelem, szigetelések, kapcsolószekrények -, továbbá negatív vízminta eredményt is csatolni kell a jegyzőkönyvhöz. Az ellenőrzés során az épület aljától a tetejéig minden berendezés, eszköz és építmény górcső alá kerül.

Elkészül egy hibalista, amire a vállalkozóknak 30 napjuk van, hogy kijavítsák, mielőtt átadnák azt a nagyközönségnek.

Az épület egészében felújításra került. Így például energetikailag kívül belül korszerűsödött a volt kenyérgyár: burkoláson, nyílászárócserén esett át. A belső teret álmennyezettel látták el, megakadályozták a szivárgást. Rendezett boltok, műgyantával bevont járófelület fogadja a leendő vásárlókat. Hősugárzók kerültek az állmennyezetre, de a cél nem a fölfűtés – az élelmiszerek miatt sem –, hanem a temperálás. A vásárlók kulturált mellékhelyiségeket vehetnek igénybe a piacnapokon.

A Sík-sornak nevezett épületegyüttes elbontása után, nagyobb, fedett árusítóhelyek kerültek kialakításra. Az épület mögé is aszfaltos út vezet, a gabion támfal a beruházás számos pontján megjelenik. A nemrégiben felszerelt napvitorlák a hátsó részt védik a hőségtől.

Az egész piactér enyhe lejtése a kialakított csatornák felé tereli a vizet, megakadályozva annak összegyűlését az asztalok között. A növényesítés mellett a beruházás egyik koronája a közel egyméteres analóg óra felhelyezése lesz a toronyrész homlokzatára. A római számmal ellátott órát egy Komlóról indult mesterember alkotja meg.

Polics József a helyszíni szemlén hozzátette: „szeretnénk, ha az advent előtti szombaton már teljes kapacitással üzemelne a piac. A látvány magáért beszél. Teljes egészében megújult kívül belül az épület és annak közvetlen környezete. Növényesítési munkálatok idén ősszel és tavasszal is még várhatóak, ami az önkormányzat saját költségvetéséből valósulhat meg”.

Az épület két oldalán, valamint az alsó parkolóban hamarosan elkezdődnek a faültetések és a kialakított szigetek zöldítési munkálatai is.

A piac előtti útszakasz – a Berek utca – kapcsán Polics József megjegyezte, mindenki fokozott óvatossággal és ne rutinból vezessen. A tűzoltóság utáni szakaszon egy nagyobb ívet alakított ki a kivitelező, szűkebbé téve az úttestet. Két oka volt a változtatásnak: az egyik, hogy a Berek utcai útszakasz indokolatlanul széles volt, az önkormányzat visszaszűkítette a szabványos 6,5 méter széles úttestre. Megjegyzendő, hogy a buszforgalmat is bonyolító úttest sávszélessége 3,25 méter, a csak személyautók által használté pedig 2,2 méter a „nagykönyv” szerint. A másik, hogy a hamarosan elinduló aszfaltozási munkálatok – a felhasznált anyagmennyiséget figyelembe véve – távolabbra érhetnek az Alkotmány utcában, ha nem egy szélesebb úttestet kell lefedni.

A városvezető elmondta, amint fel lesznek festve az útburkolati jelek, akkor optikailag segítséget fognak nyújtani az új közlekedési rend megszokásában. Az így lekanyarított útfelületen további parkolók kerülnek kialakításra.