Ha sikerül növelni egy pincefalu idegenforgalmi vonzerejét, az a hasonló többi településnek is javára válhat – mondja a Magyarországi Pincefalvak Vidékfejlesztési Szövetségének elnöke. Az állítás apropóját az adja, hogy a szervezet egyik tagjánál épp olyan beruházás zajlik, amelynek az a célja, hogy fellendítse az érdeklődést a helyi értékek iránt. „A györkönyi Pincehegy építészeti örökségének turisztikai fejlesztése” elnevezésű, európai uniós projekt rövidesen véget ér.

Hordó-mászókát és -kisvonatot is felvonultató tematikus játszótér, interaktív kiállítóterem, Nótafa-ösvény, felújított kiállító- és rendezvénytér – csak röviden és nem is teljességében ezeket foglalja magában az a beruházás, amelyet az év elején kezdtek meg a Tolna megyei Györkönyben. A több száz éves pincefalu értékeit-hagyományait öltöztetik újszerű köntösbe. Abban bíznak, hogy ezáltal tovább nő a község és rendezvényeinek vonzereje mind a helyiek, mind a turisták körében.

Ráadásul Györköny polgármestere azt is előrevetíti, hogy más pincefalvak is profitálhatnak a fejlesztésből: Ezek különleges település(rész)ek, jól körülhatárolható területen akár több száz présházzal, pincével, s a helyi szőlő- és borkultúra szerves részét képezik mondja Braun Zoltán. – Olyan népi építészeti és kulturális örökséget hordoznak, amely érdemes a turisták érdeklődésére. Ha pedig a látogatót megragadják valamelyik pincefalu értékei, a környezet, a programok és a hangulat, akkor jó eséllyel érdeklődni fog legközelebb egy másik, hasonló erényekkel rendelkező picefalu iránt is. Most Györkönyben, a Pincehegy építészeti örökségét újítjuk meg, ami tehát általánosságban is népszerűbbé teheti a pincefalvakat.

Ebben Györköny polgármestere a Magyarországi Pincefalvak Vidékfejlesztési Szövetségének elnökeként is bízik. A 2012 óta működő szervezetnek jelenleg tíz tagja van: Györköny mellett Bölcske, Császártöltés, Cserépfalu, Hajós, Monor, Nemesnádudvar, Noszvaj, Ócsa és Páty. A céljuk az, hogy külön-külön és együttműködve is segítsék a magyarországi pincefalvak, azok építészeti öröksége, a helyi termékek jobb megismertetését. Ennek érdekében rendezvényeket is szerveznek (pl. idén augusztusban Bölcske adott otthont az idei Pincefalvak Napjának, ahol a többi közt borverseny, bortúra és kulturális program is szórakoztatta a résztvevőket), továbbá működtetnek egy országos jelentőségű turisztikai programsorozatot is, amely a Kalandozások a magyarországi pincefalvakban címet viseli. Ez az interaktív kalandjáték a külön-külön pincelátogatásokat, borkóstolásokat fogja össze közös interaktív kalandjátékká: – Abban bízunk, hogy a programokkal és a remélhetőleg folytatódó fejlesztésekkel tovább növekszik a vidéki környezet, az épített népi örökség és a borkultúra iránt érdeklődők száma – mondja Braun Zoltán. – Az ugyanis a vidék és így a vidéken élők elé is szebb jövőképet fest.

„A györkönyi Pincehegy építészeti örökségének turisztikai fejlesztése” elnevezésű, TOP-1.2.1-15-TL1-2016-00023 azonosítószámú projekt kedvezményezettje a Györköny Községi Önkormányzat. A pályázat célja az épített kulturális örökség megőrzése, a hagyományok fenntartása és bemutatása. A program 98,76 millió Ft pályázati támogatásban részesült (a támogatás aránya 100%). A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg. A fejlesztés 2019 elején kezdődött, és 2019. szeptember 30-ig tart.

További információ kérhető:
Braun Zoltán polgármester
Tel: +36 20 371 7273
E-mail: polgarmester@gyorkony.hu