Bizakodásra okot adóan szerepeltek a komlói középiskolások a megyei csapatbajnokságon. Jók az esélyeink az októberi országos döntőre.

Egy első és két második helyezést szereztek a Nagy László Gimnázium diákjai az atléták megyei csapatbajnokságán. A Bognár Norbert testnevelő és Ottó György edző által felkészített csapat a távolugrók mezőnyében 555 cm-es átlaggal a második helyen végzett. Az új rendszerű lebonyolítás szerint az ország 12 legjobb egysége vehet részt majd az országos bajnokságon. Reális esély van tehát arra, hogy a komlói diákok kvalifikálják magukat a döntőbe.

Ennél is jobban szerepeltek a diákjaink gerelyhajításban. Az „A” jelű kvartettünk 40,30 m átlaggal megnyerte a megyei bajnokságot, míg a „B” csapat 33,32 m-es mutatóval a második helyen zárt. A mostani 40 méter feletti eredmény jobb, mint az előző országoson 4. helyen záró csapatunk átlaga, így joggal bizakodhatunk abban, hogy a mostani sorozatban akár a dobogóra is felállhatnak majd októberben Kecskeméten fiaink. „B” csapatunk  mai eredménye a legutóbbi döntőn a 10-12. helyre lett volna elég.

Eredmények:

Távolugrás: 2. Kökönyösi Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola (Illés 578cm, Trischler 573cm, Rajnai 536cm, Begovácz 535cm, Vanyek 532cm.

Gerelyhajítás: 1. Kökönyösi Gimnázium „A” (Illés 44,20m, Vanyek 41,30m, Begovácz 39,55m, Mihályfi 36,05m) 2. Kökönyösi Gimnázium „B” (Horváth L. 35,15m, Rajnai 35,10m, Apostolow 34,11m, Deák 28,93m, Hegedüs 28,55m)