Némi túlzással azt is mondhatnánk: szerencsét hoztak a komlóiak a magyar vívóknak, hiszen azon a három napon született a budapesti vívó világbajnokság három magyar érme, amikor a Villa Complov SC vívói és edzői is a szurkolók között voltak. De talán közelebb áll a valósághoz, ha azt mondjuk, jól választottak a komlóiak, mert olyan versenynapokon látogattak el a világversenyre, amikor nagyobb esély volt a magyar sikerre.
A résztvevők által nagyon megdicsért szervezést csak alátámasztani lehet: valóban sikerült rendkívül látványossá tenni a „tálalást”, de persze a legnagyobb élmény a hazai szurkolóknak mégiscsak a három magyar dobogós hely volt. Az oda látogató vívók számára nemcsak az jelentett motivációt és további elköteleződést sportáguk iránt, hogy a világ legjobbjait láthatták megküzdeni egymással a pástokon, hanem hogy sok sportággal ellentétben itt nem voltak elkülönítve a sportolók a nézőktől, így az egyik teremből a másikba átvonuló világklasszisok bizony elcsíphetők voltak egy-egy aláírás vagy közös fotó erejéig.
Volt azonban komlói részről, aki testközelből volt résztvevője a világeseménynek. A Villa Complov SC vívója és újdonsült edzője, Mahler Balázs önkéntesként dolgozott a vb-n. Így vallott a tapasztaltakról: „Ha egy mondatban kellene összefoglalni az eseményt, akkor hű volt a mottójához, tényleg egy csodát, varázslatot csináltak a vb-ből. A fények, a hangok, az emberek, minden annyira passzolt egymáshoz, nagyon jól működött minden. A hangulat zseniális volt, mindahányszor magyar vívó lépett a pástra, akár a selejtezőkben, akár a táblákon, mindig voltak a közönség soraiban magyarok, akik szurkoltak. A döntőknél meg szinte mindig felrobbant a csarnok. Pástbrigádosként a találatjelzők irányítása volt a feladatom (vagyis a találatok bejelölése, az időmérő kezelése), mindez persze a versenybírók irányítása alatt. Vittem a bíróknak, hogy kik vívják az adott pástnál a következő asszókat. Irányítottam pástoknál lévő kamerákat a délelőtti szakaszokban, hogy legyenek felvételek az asszókról. A délután programok, elődöntők, döntők, amik a tévébe is bekerültek, viszont már profi kamerások, tv-sek feladata volt. Az elődöntők, döntők után a doppingellenőrök munkáját segítettem. Itt annyi volt a feladat, hogy a vívót mindenhova követni kellett árnyékként, és az éremátadók, meg a számtalan interjú, fényképezés után egy szobába kísérni, ahol a doppingvizsgálatot elvégezték.”