Nagy érdeklődéssel kísért vállalkozói fórumot rendezett a Munkaügyi Központ Komlói Kirendeltségével karöltve a városvezetés. Az újonnan alakult önkormányzat – mint azt decemberi rendeletével is alátámasztotta – elkötelezett a helyi kis-, és középvállalkozók támogatása mellett.

Szinte gombostűt sem lehetett leejteni a Polgármesteri Hivatal II. emeleti nagytermében, a február 15-én tartott vállalkozói fórumon. Kupás Tamás Levente alpolgármester, a rendezvény házigazdája bevezetőjében hangsúlyozta; a városvezetés kiemelt célja a helyi kis-, és középvállalkozók támogatása, információval való ellátása, ami ugyanakkor csak szorosabb együttműködéssel képzelhető el. Polics József polgármester ehhez kapcsolódva leszögezte, hogy a város mai problémáit, csak a vállalkozókkal együtt oldhatják meg. Ehhez előbb szemlélet-, majd struktúraváltásra lesz szükség. A városvezető előrevetítette, hogy a Komlóra érkező forrásokat a helyi vállalkozók bevonásával szeretnék hasznosítani.

A fórum első részében dr.Vikor László a Komlói Polgármesteri Hivatal Adó és Hatósági Irodavezetője beszélt a helyi adórendszer változásairól, valamint az ahhoz kapcsolódó adófizetési kedvezményekről, kiemelten a helyi munkahelyteremtés önkormányzati támogatásáról. Götzerné Páva Mária, a Komlói Munkaügyi Központ Kirendeltség vezetője előadásában a kirendeltség által adható vállalkozói támogatásról adott felvilágosítást a jelenlévőknek. A szakember többféle lehetőséget ajánlott a vállalkozások számára. A hátrányos helyzetű álláskeresők bértámogatásának lehetőségeitől, a mobilitási támogatáson, az önfoglalkoztatóvá válás, a mikro-, kis- és középvállalkozások járulékkedvezményén át, egészen a munkaerő-piaci képzések támogatásáig.   

A fórum záró szakaszában Sigora Irma, a Baranya Megyei Vállalkozói Központ ügyvezető igazgatója az Új Széchenyi Terv Kombinált Mikrohitel programjának lehetőségeit ismertette. Felhívta a figyelmet az egy pályázaton belüli hitel, önrész és vissza nem térítendő támogatás hármas egységére. A konstrukció a 10%-os önrész mellett, 1 maximum 8 millió forint nagyságú hitelfelvétel mellett 1-4 millió forint közötti támogatást tesz lehetővé. Az előadó elmondta, hogy a pályázat már megjelent, azonban az adatlapok várhatóan március 1-jével állnak csak rendelkezésre. Sigora Irma külön kitért a forintalapú, fixkamatozású hitelek részleteire. Egyértelműen előny a pályázók számára, hogy szankciók nélkül, a lejárati idő előtt is visszafizethető a kölcsön. Fontos eleme a pályázati rendszernek még, hogy nincs hiánypótlásra lehetőség, ugyanakkor többször is be lehet adni pályázatot. A maximum 45 napos döntési határidő viszont jóval kiszámíthatóbb a korábbi rendszernél.

Kupás Tamás Levente alpolgármester a városvezetés részéről jelezte, hogy a következőkben is terveznek hasonló fórumokat, amelyekhez várják a vállalkozók témajavaslatait.

A munkahely-teremtési támogatás igénybevételére, illetve az önkormányzattal való kapcsolatfelvételre lehetőséget nyújt www.komlo.hu városi honlap „Gazdaság” menüpontja alatt található űrlap, emellett akár más témákban az alpolgarmester@komlo.hu email címen is feltehetik kérdéseiket, elmondhatják javaslataikat a városvezetésnek a vállalkozók.