Belényesi és komlói gyerekek részvételével rendezett környezetvédelmi tábort az önkormányzat és a Komlói Honismereti és Városszépítő Egyesület.

Harmincharmadik alkalommal tartották meg a Nemzetközi Ifjúsági Környezetvédő és Honismereti Tábort Komlón.  A napokban zajlott városszépítő tábor sikerrel fejezte be munkáját. A legfontosabb célnak megfelelve, színes szakmai program gazdagította a résztvevő fiatalok környezetvédelmi ismereteit. Az épített és természeti környezet tanulmányozása Komlón és a szomszédos településeken, foglalkozások, vetélkedők, környezetszépítő munka adott új ismereteket és élményt a résztvevőknek – értékelt Facebook oldalán a szervező egyesület.

Az egyhetes program során a táborozók ellátogattak többek között Pécsre, Pécsváradra, Kaposvárra és Orfűre is, ahol a helyi nevezetességekkel és kultúrával ismerkedhettek a résztvevők.

A héten kirándulásokon, sportversenyeken vettek részt a gyerekek, zárásakor búcsúesttel köszöntek el egymástól az ifjú környezetvédők.