Polics József polgármester a trianoni békeszerződés 99. évfordulója alkalmával elmondott ünnepi beszéde a Nemzeti Összetartozás Emlékművénél.  

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Emlékezők!

A mai nap részben az emlékezésé, részben az ünnepé, az emlékezésé Trianonról, a magyar nemzetet ért tragédiáról, ami pusztán a számok alapján is az, ha az emberi oldalt, a szétszakított családokat nézzük, akkor még inkább. A trianoni békediktátum pontjai ismertek: Magyarország elveszített 191 735 km2 területet, s maradt 91 114 km2. Elcsatoltak tőle 10 781 773 lakost, maradt 7 481 954. Idegen uralom alá került 3 727 205 magyar. A magyarországi gyárak és vasútvonalak kevesebb, mint a fele maradt meg. Elvesztettük 92 városunkat. Út- és csatornahálózatunk 80 százalékét. Minden só-, ezüst- és aranybányánk odalett. Réz-, mangán- és higanykészlet nélkül maradtunk. Olajkútjaink többsége is másé lett. Fenyőerdőink 97 százaléka, lombhullató erdeink 85 százaléka, tölgyeseink 68 százaléka is idegen kézbe került. Mindent egybevetve, Magyarország 1914 előtti nemzeti vagyona 38 százalékára zsugorodott. Megtiltották számunkra az általános hadkötelezettséget, a hadsereg létszámát 35 ezer főben maximálták, míg a Magyarország ellen összefogó kisantant országok 530 ezer katonát tarthattak fegyverben. Csak a Romániának átadott terület nagyobb volt, mint a megmaradt csonka Magyarország!

A trianoni békéről tehát mindezek alapján elmondható, hogy erőszakos diktátum volt, melyet egyoldalúan kényszerítettek Magyarországra, és amely végül megtagadta mindazon elveket, melyek nevében megszületett.

Az idő kerekét azonban nem tudjuk visszaforgatni, a békediktátumot nem lehet meg nem történtté tenni, a hatásait azonban tompítani igen, a mi feladatunk, hogy bekössük a sebeket, bebizonyítsuk a világnak: nekünk, magyaroknak határoktól függetlenül közös gyökereink vannak, melyekbe a legnagyobb vihar esetén is magabiztosan kapaszkodhatunk.

Mi, itthoni magyarok felelősséget érzünk, felelősséggel tartozunk határon túli honfitársainkért, nem az egy országon belüliség, hanem a közös gyökér – a magyar nemzethez való tartozás – köt össze bennünket, mely felülírja a határokat, mely kötelék erősebb annál. Az együvé tartozás alapja a Szent István király által lerakott keresztény szellemi gyökerekből, a magyar nyelvből, kultúrából, történelemből táplálkozó magyar nemzeti tudatosság. E nemzeti tudatosság a 21. századi magyarság legfontosabb erőforrása, mely segítségével, összekovácsoló erejével a nemzetközi jogrendet és államhatárokat nem sértő, korszerű módon lehet biztosítani a teljes Kárpát-medencei magyarság szülőföldjén való boldogulását, lelki és anyagi erejének összpontosítását.

Tisztelt Ünneplők! 

2010-ben az Országgyűlés kimondta, hogy „a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme”. Így kerekedett felül a gyászon a magyarság együvé tartozása, mely Nemzeti Összetartozás Napjaként vált ünneppé Akkor mi kinyilvánítottuk: nincs határon belüli és határon kívüli magyar ügy, egyetlen magyar ügy létezik, ennek jegyében kell szellemi, lelki és anyagi erőforrásainkat összpontosítani.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! 

A két háború között és a rendszerváltozás után a Trianoni emlékművekre többnyire azt írták: „semmi sem tart örökké”. A Nemzeti Összetartozás Napja azonban azt üzeni: összetartozásunk örökké tart, nem attól van egységes magyar nemzet, hogy határok közé szorítjuk, hanem a szív és lélek adja azt. A harag, a gyűlölet és a félelem eltávolít egymástól bennünket, a szeretet és az összefogás azonban képes  hidakat építeni. Ennek legékesebb példája az Esztergomot és Párkányt ismét összekötő Mária Valéria híd, mely több mint egy felépítmény, jelképe annak az erős lelki kapocsnak, mely összeköt bennünket, magyarokat.  

Ma már bátran kijelenthetjük, a történelem megannyi sorscsapása sem volt elég erős ahhoz, hogy megingassa a magyarságot az összefogásba vetett hitében!          
S mi az ami, a határokat átívelve összeköt bennünket: nemzeti imádságunk – Himnuszunk, gyönyörű népdalaink, néptáncaink, csodás költészetünk, sajátos, leleményes gondolkodásunk, híres találékonyságunk, nyelvünk.

Vitathatatlan, hogy a balsors többször megtépázott bennünket, de mi mégis itt vagyunk, körülöttünk nagyhatalmak szűntek meg, kicsiny, tépázott országunk pedig itt van, s a magyar nemzet soha nem tapasztalt összefogásról, egymásért érzett felelősségről ad tanúbizonyságot nap, mint nap.

Mi lehet a titkunk? Mindig kitartottunk értekeink mellett, így voltunk képesek megvédeni a keresztény Európát a török hódítóktól, ingattuk meg a feudális berendezkedést 1848/49-ben, vertük be az első szöget a kommunizmus koporsójába 1956-ban, s a sors ma sem szánt nekünk kisebb szerepet, mint a keresztény értékek, a nemzeti szuverenitás védelmét, melyért töretlenül kiállunk ma is. Itt vagyunk, élünk, küzdünk a megpróbáltatásokkal és felelősséggel viseltetünk a nemzetünkért, mert mi több mint ezer éves történelmünkből jól tudjuk, a kereszténység felvétele, a mellette való töretlen kiállás az, ami megtartott bennünket.

Ma a trianoni tragédiát így lehet felülírni. Nagy szükség van arra, hogy érezzék az erdélyiek, a kárpátaljaiak, a felvidékiek, a vajdaságiak – mi, magyarok összetartozunk, segítjük egymást, számíthatunk egymásra. Ismertessük meg gyermekeinkkel ezen összetartozás csodás érzését! Nincs annál felemelőbb, amikor a baróti, a párkányi, a kishegyesi táncosok színesítik műsorainkat, amikor erdélyi, vajdasági vagy Lendváról érkezett társulatok kápráztatnak el bennünket ízes beszédükkel előadásaikon. Diákjaink csereutazásai, néptáncosaink tanulmányi útjai, gyűjtései, helyiekkel való táncai, énekei mind- mind összetartozásunk sokoldalúságának egy-egy apró építőelemei.

Büszkén mondhatom komlóiként, az összetartozás nem csak szép szavakban és művészeti alkotásokban létezik, hanem a mindennapi élet gyakorlatában is egyre szélesebb körben jelenik meg, s ez így van jól! Álljon példaként előttünk, hogy a Vajdaságban, Erdélyben, Kárpátalján, a Felvidéken képesek voltak a legádázabb időben is megőrizni csodás anyanyelvünket, kultúránkat, hagyományainkat.   

A történelem már bebizonyította: nemzeti önbecsülés, az őszinte nemzeti összetartozás tudata, jó értelemben vett nemzeti büszkeség és pozitív nemzeti jövőkép nélkül nincs tartósan továbbélő nemzet sem!

Kossuth Lajos ekként fogalmazott: „Veszve csak azon nemzet lehet, amely lemondott önmagáról.”

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Mi nem mondhatunk le önmagunkról, nem hagyhatjuk veszni csodás értékeinket.

A Nemzeti Összetartozás Napja ma már nem a gyásznapot jelenti, sokkal inkább az újrakezdés esélyének ünnepe. Rajtunk múlik, hogy képesek vagyunk-e kilépni a sérelmek bűvköréből, elfogadva a megváltozhatatlant, s mégis nem feladva a magyarság összetartozásának természetes érzését. A mai ünnep ékes bizonyítéka annak, hogy a magyar nem kudarcos, hanyatló nemzet, hanem az egyik legnagyobb újjászülető, amely újra és újra magát állítja talpra és egyre ellenállóbb a gyűlölettel, a megosztással szemben. 

Sohase feledjük el: annak ellenére, hogy a Kárpátok koszorúzta ezeréves Magyar Királyságot feldarabolták, velünk, magyarokkal, ezt nem tehették meg, mert a magyar nemzet a lelkekben és nem területekben él, s a nemzeti összetartozás erős,  egy és oszthatatlan! Csak az összefogás ereje az, mely képes ellensúlyozni azokat a rombolási kísérleteket, amelyek már lassan egy évszázada morzsolják és fárasztják közösségeink életerejét.  A fejünk felett áthúzhatták az országhatárokat, ennek ellenére ma is élő Szabó Dezső gondolata: „Minden magyar felelős minden magyarért.”    

Ezen záró gondolattal kívánok mindannyiuknak méltó megemlékezést!

Köszönöm megtisztelő figyelmüket! Hajrá Magyarország, Hajrá Komló!