Az első világháborút lezáró „békeszerződés” 99 éves évfordulóján, Magyarország egyik gyásznapján tartottak megemlékezést Komlón.  

A 48-as téren álló Nemzeti Összetartozás Emlékművénél hajtottak fejet a komlóiak a trianoni békeszerződés aláírására emlékezve.

Polics József polgármester emlékeztetett arra, hogy a békediktátum során Magyarország elveszített 191 735 km2 területet. Elcsatoltak tőle 10 781 773 lakost. Idegen uralom alá került 3 727 205 magyar ember.

„A trianoni békéről tehát mindezek alapján is elmondható, hogy erőszakos diktátum volt, melyet egyoldalúan kényszerítettek Magyarországra, és amely végül megtagadta mindazon elveket, melyek nevében megszületett. Az idő kerekét azonban nem tudjuk visszaforgatni, a békediktátumot nem lehet meg nem történtté tenni. Mi, itthoni magyarok felelősséget érzünk, felelősséggel tartozunk határon túli honfitársainkért, nem az egy országon belüliség, hanem a közös gyökér – a magyar nemzethez való tartozás – köt össze bennünket, mely felülírja a határokat, mely kötelék erősebb annál” – hangsúlyozta a polgármester. 

A fejünk felett áthúzhatták az országhatárokat, ennek ellenére ma is élő Szabó Dezső gondolata: „Minden magyar felelős minden magyarért.”  – zárta gondolatait Polics József.

Az ünnepségen közreműködött Haraszti Cecília. Az Ismerős Arcok: Nélküled című zenéjét a 40+ zenekar játszotta el.

Az esemény a Székely himnusz eléneklésével záródott.