A Komlói Kodály Zoltán Ének-zenei Katolikus Általános Iskola és Óvoda fennállásának 80., a tagozat működésének 60. évfordulója alkalmával szervezett ünnepségsorozat fénypontja a Komlói Színházban megtartott jubileumi hangverseny volt.

Az Elindultam szép hazámbul címet viselő jubileumi koncert előtt Ormándlaky Dalma, az intézmény igazgatója méltatta a 80 éves intézmény múltját: „A ma fellépő egykori tanítványok előadásukkal megmutatják milyen messzire jutottak azzal a lelkiséggel és elszántsággal, amit a Kodály iskolától kaptak egykoron – kezdte ünnepi gondolatait Ormándlaky Dalma, az intézmény igazgatója. Az elmúlt időszak rendezvényei, programjai és nem utolsó sorban az iskola épületének teljes megújulása erőt ad nekünk a folytatáshoz”– adta át zárógondolataival a szót dr. Udvardy György megyés püspöknek.

Fotó: Dr.Udvardy György megyés püspök és Ormándlaky Dalma mondott ünnepi köszöntőt

Az iskola fenntartójának, a Pécsi Egyházmegye nevében Udvardy György hajtott fejet az iskola alapítói előtt. Megjegyezte: az akkor elültetett fának a gyümölcsét élvezhetik a jelenkor tanítványai. Hozzátette: a nevelés ma már egy nehéz feladat. Aki erre vállalkozik, annak nehéz döntéseket kell hozni, olyan döntéseket, amelyek évtizedekkel ezelőtt egyszerűek voltak. Napjainkban beszélni kell az emberről, annak jövőjéről, kapcsolatairól. Ezt nem kerülheti meg a pedagógia sem, ahogy a katolikus oktatási szemlélet sem teszi.

Kertész Attila, címzetes egyetemi docens, Liszt-, Bartók- és KÓTA díjas karnagy, a Magyar Kodály Társaság elnöke elismerően szólt az intézmény több évtizedes fennállásának eredményeiről. A karnagy köszöntőjében konferálta fel a színpadra a művészeket.

Sárkány Kázmér is fellépet a jubileumi koncerten

Az est folyamán azok a hajdani diákok, zenészek, művésztanárok köszöntötték az alma matert, akik ebből az iskolából indultak művészi és tanári pályájukra. Színpadra lépett Király Csaba zongoraművész, Sárkány Kázmér operaénekes, Csonka Csilla orgona- és zongoraművész, tanár, Drahos Evelin végzős akadémista, operaénekes, Szileszki Adrien fuvolaszakos hallgató, Kopjás Éva kórus- és szólóénekes, Tóth Gábor zongoratanár, valamint felvételről hallhattuk – a közelmúltban elhunyt – Gyöngyössy Zoltán fuvolaművészt, tanárt.