A hatvanöt év során rengeteg győzelemnek, kiváló helyezésnek örülhettünk országos tanulmányi versenyeken.

Mostani cikkünkben szépkiejtési és könyvtárhasználati sikerekre emlékezünk vissza a résztvevők írásain keresztül.

I.

Kazinczyról elnevezett „Szép Magyar Beszéd” verseny

Fődi Violett (2012-2017):

 Emlékeim…

„A pillanat vagyok…” – ez a rövidke mondat szerepelt minden egyes szövegem lapjának tetején, és hihetetlen erőt adott a verseny alatt.

2012 és 2017 között voltam a Nagy László Gimnázium tanulója, ahol számtalan élménnyel gazdagodtam az évek során. Idegen nyelvi estek, osztályéneklési versenyek, őszi túrák és még megannyi esemény, amelyekre szívesen emlékszem vissza. Az iskola diákjai rendszerint eredményesen szerepeltek mind a megyei, mind pedig az országos versenyeken. 2013-ban kicsi 9.-es tanulóként jelentkeztem először a Szép Magyar Beszéd Verseny iskolai fordulójára. Ekkor a harmadik helyet sikerült elnyernem, így nem jutottam tovább a megyei fordulóra. A következő évben viszont ott voltam a továbbjutók között. Minden évben az elejétől kezdve végig kellett járni az utat a Kárpát-medencei fordulóig.

2015-ben sikerült eljutnom Győrbe, ami számomra egy hatalmas élmény volt. Kezdetben nagyon féltem, hiszen a Kárpát-medence legjobbjai gyűltek össze, valamint a zsűri székeiben is mindig neves szakemberek (nyelvészek, egyetemi tanárok, rádióbemondók) foglaltak helyet. Érkezésünkkor szeretettel köszöntöttek minket, a győri Kazinczy Ferenc Gimnázium igazgatója megnyitotta a versenyt, másnap pedig elkezdődött a megmérettetés. Természetesen, amikor éppen nem a verseny zajlott, társaimmal felfedeztük a várost, barátságok kötődtek, részt vettünk a verseny kínálta programokon. Ebben az esztendőben különdíjjal jutalmazott a zsűri. Emlékszem azzal biztattak akkori versenytársaim, hogy aki egyszer különdíjat kap és a következő évben visszajön, sokszor Kazinczy-éremmel megy haza. Ám ez ekkor még csak vágyálom volt…Így hát nagyon vártam, hogy a következő évben újra megpróbáljam, és visszatérjek Győr városába.

Aki kívülálló emberként szemléli a versenyt, az nem igazán lát mást, mint egy versenyzőt, aki felolvas egy szöveget. Pedig ennél sokkal többről van szó. Már az elején a szövegválasztásnál nagyon oda kell figyelni, elvégre nemcsak én választom a szöveget, hanem ő is engem. Ezt követően gyakorolni, magamévá tenni, végül jól előadni valamivel már nagyobb kihívás. Volt, hogy órákon át álltam a tükör előtt, és csak gyakoroltam a szövegemet. A győri fordulókon még írásbeli része is van a versenynek, ahol egy adott bekezdésnyi szöveget kell értelmezni, és azt ennek megfelelően jelölni, ami szintén alapos megfontolást, felkészülést igénylő feladat.

Négy év alatt rengeteget fejlődtem, és ezt Ignáczné Somogyvári Szilvia tanárnőnek köszönhetem, aki mindig biztatott, bátorított, erőt adott és kitartóan gyakorolt velem. Ha szükséges volt elkért órákról, vagy éppen az órák után maradtunk ott közösen küzdve a kitűzött cél érdekében.

2016-ban ismét eljutottunk Győrbe. A város és a verseny hangulata már ismerős volt. Sosem felejtem el, hogy az eredményhirdetés napján már csak a ruhatárban jutott nekünk hely, hiszen a díszterem megtelt a résztvevőkkel. Majd meghallottam a nevem a nyertesek sorában. Kellett egy kis idő mire feleszméltem és tudatosult bennem, hogy sikerült. Ez alkalommal Kazinczy-éremmel tértünk haza.

Tehát, ha szeretnél gimnáziumi tanulmányaid során egy Kazinczy-éremmel gazdagodni, javaslom, hogy már az első adandó alkalommal állj rajthoz. Segítséget biztosan kapsz tanáraidtól – a többi rajtad múlik. De az biztos, hogy a felkészülések, a versenyek izgalmai felejthetetlen élményekkel fognak megajándékozni.

II.

Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Verseny

dr. Szentpáli Judit (1992-2000):

Emlékképek a Bod Péter Országos Könyv-és Könyvtárhasználati Versenyről

Már nem is igazán emlékszem, hogy kerültem bele a könyv- és könytárhasználati versenyek világába, amit biztosan tudok, hogy ez Vass Marianna tanárnő érkezését követően történt. Mindig szerettem a könyveket, de ő volt az, aki lelkesedésével, kitartásával megszerettette velünk ezt a területet. A felkészüléseken megtanultuk a könyvtár felépítését, a könyvek besorolásának rendszerét (a mai napig emlékszem, hogy a matematikát az 510-es számnál kell keresni…), az irodalomjegyzék készítését, a könyvtári katalógusrendszer használatát, mely ismereteket később is hasznosítani tudtam.

A versenyen 1996. évben a 14 éves korosztályban, majd két évvel később a 16 éves korosztályban indultam. A megyei versenyt mindkét alkalommal megnyertem, bár a második alkalommal némi izgalom után, mivel a szervezők összekeverték a pontszámokat…, de végül mindkét évben indulhattam az országos döntőben. Nagy izgalommal utaztunk fel Budapestre Vass Marianna tanárnővel, aki külön programokat is szervezett nekünk, még a Vidámparkba is elvitt bennünket. Az országos döntőben végül a 14 éves korosztályban 3. helyezést, a 16. éves korosztályban 1. helyezést értem el.

Azóta is büszkén gondolok vissza a versenyre, az átélt élményekre, izgalmakra, az elért eredményekre, és arra, hogy 2000-ben az érettségit követően Vass Marianna tanárnő azzal búcsúzott tőlem, hogy az első sikeres diákja voltam…

Börzsei Rita visszaemlékezése (1993-2001):

Rég volt,…tán igaz sem volt,…bár papírom van róla.. J

Ahogy felidézem a gimis éveimet, sok mindenre gondolok vissza meleg szívvel és hálával. Többek között a versenyekre, melyekre lelkes tanáraink időt és fáradtságot nem kímélve felkészítettek minket, majd családjuktól, önmaguktól elvéve a szabadidőt, elkísértek, biztattak, vigasztaltak, ha kellett, együtt örültek velünk, ha úgy adódott,…és bizony sokszor adódott úgy J

Szerencsére több versenyre is volt szerencsém eljutni a gimnazista évek alatt.

Ezek közül talán az egyik nem mindennapi, kissé szokatlanabb a Bod Péter Könyvtárhasználati Verseny volt. Délutánonként Vass Marianna tanárnő várt minket a könyvtárban érdekesebbnél érdekesebb feladatokkal, rejtvényekkel. Az egész olyan volt, mint egy nyomozás vagy kincs keresés vagy egy kisebb kutatómunka. Nagyon élveztem minden percét.

Kíváncsi voltam, hogy vajon ma is van-e még ilyen verseny. Hiszen az internet világában, kedves barátunk, „Gugli” segítségével sokkal egyszerűbb az élet. Azt hiszem én is kezdek öregedni, hiszen beleestem abba a hibába, amibe oly sokan idősebb korukban: „Bezzeg a mi időnkben nem volt ám még…” és „Ó, ha tudnád, milyen nehéz volt akkoriban…” Azt gondoltam, a mai diákok a katalógust már csak az Ikeából ismerik, de neeeem. MA IS VAN MÉG EZ A VERSENY!!!

Megnéztem néhány feladatlapot , és nosztalgiáztam kicsit. Jó volt emlékezni, ahogy a szinte plafonig érő, könyvekkel teli polcok között izgatottan szaladgáltunk, hogy minél előbb megtaláljuk a keresett információt a megfelelő könyvben. Az is eszembe jut, ahogy Vass Mariann tanárnő állt a gimi könyvtárában,…mindig sietett, futott, az egyik kezében könyvek, amiket a diákok hoztak vissza, a másikban pedig a fellépő fogantyúja, hogy felérje a polcok tetejét. Ámulatba ejtett már akkor is az a logikus rendszer, amivel az ezernyi könyv között megtalálhattuk azt az egyet, amiben az adott kérdésre adandó, akár egyszavas válasz állt. Na meg persze a rend, aminek a könyvtárban ehhez uralkodnia kellett! Hogy mindig, minden könyvet a neki megfelelő helyre tegyünk vissza! Sajnos ezt a rendszeretetet, fegyelmezettséget nem sikerült a magánéletembe átültetni, de legalább elméletben ismerem J

Köszönöm mindezt! Azt, hogy a gimnázium falai közt eltöltött 8 év életem meghatározó, boldog és gondtalan (bár akkor nem így éreztem… J) időszaka lehetett, hogy olyan ismereteket, értékeket kaptam és példát láttam szeretett tanáraimtól, melyek azóta is velem vannak.

Reidl Csilla (1994-2002):

Homályos képek, jellegzetes illatok, izzadó tenyér, remegő has, rengeteg könyv. Talán ezek az érzések, szituációk ötlenek fel bennem kb. 23 év távlatából a könyvtárhasználati versenyekről. Igen, többes számban, hiszen kétszer is megmérettettem magam annak idején, ezen az akkor még gyerekcipőben járó vetélkedőn (először megyei fordulóig, majd országos szintig jutva).

Kíváncsiságból rákerestem az interneten, hogy vajon manapság is létezik-e még ez a verseny, és szinte fellélegezve nyugtáztam, hogy igen, van lehetősége a mai gyerekeknek is részt venni ilyen jellegű próbatételen. Jó élményeket őrzök magamban a versenyekről és persze az odáig vezető útról.

Kerestem az okokat magamban, hogy miért is kezdtem el érdeklődni a téma iránt, de nem kellett sokáig kutatnom a válaszok után. Egyértelmű, hogy ezen az úton Vass Marianna tanárnő (akkor még osztályfőnököm) indított el; az ő – személyes varázsának – hatására kedveltem meg könyvtárba járni, és kezdtem el érdeklődni ezen tudomány után.

A Nagy László Gimnázium nyolcosztályos tagozatán folytattam tanulmányaimat, és alig 11 évesen belecsöppenve a gimnazista létbe a könyvtár egy menedék is volt számomra. Emlékeim szerint sok időt töltöttünk ott osztálytársaimmal és a felsőbb évfolyamokról diáktársainkkal a tanárnő vezetése mellett, egyre jobban kiismertük magunkat az iskolai könyvtár útvesztőiben. Kis idő elteltével már szinte csukott szemmel tudtuk, hogy melyik könyvet melyik sorban, sarokban kell keresni, hiszen a könyvtárakban szigorú rend szerint sorakoznak az olvasmányok. Imádtam kutatómunkát végezni, melynek során a hatalmas lexikonokban keresgéltünk az adott témában, óvatosan lapozgatva az óriási oldalakat. A versenyre visszatérve: első körben iskolai fordulón kellett továbbjutni, majd következhetett a már sokkal izgalmasabb megyei és országos megmérettetés, nagyobb könyvtárakban, sok idegen között. Rettentő izgatott voltam minden alkalommal, de egyre rutinosabb is.

Mi az, amit elsajátítottam a versenyek és a felkészülések során? Megtanultam magabiztosan tájékozódni akár egy teljesen idegen könyvtárban is, hiszen a rendelkezésre álló eszköztárat kellően megismertem és használtam (akkor még nem volt minden sarokban számítógép, okos telefon és google), valamint határozottan tudtam megnyilvánulni vadidegenek előtt, hiszen a versenyeken szóbeli könyv vagy folyóirat ismertetés is a feladatok között volt. Az életem további szakaszaiban is kamatoztathattam a gyermekként megszerzett ismereteimet, mivel az egyetemi tanulmányaim során is sokszor kötöttem ki a kari vagy a központi könyvtárban kutatást végezve vagy szimplán csak egy múlt századi kiadványt keresve.

Csak reménykedek benne, hogy ma is vannak még gyerekek, akik szeretnek a könyvespolcok között megbújva tudást magukba szívni, és a Bod Péter Könyvtárhasználati Verseny még sok évig hozzájárul a jó szokás fenntartásához.

Soltész-Hódosi Judit (1994-2002): „943.9- Magyar történelem”

Közel 25 éves történet, a részletekre már alig, erre a számra viszont a mai napig emlékszem. Nem is tudom pontosan, hogyan kezdődtek a könyvtárhasználati órák, kicsik voltunk még. Gondolom, Marianna, olyan lelkesedéssel mesélt az új iskola utáni programról, hogy meg sem fordult a fejünkben, hogy ne járnánk rá.

A mai napig jó érzés visszaemlékezni a gimi könyvtárára, emlékszem, hol álltak a pocok, hol volt a szépirodalom, a lexikonok, hol a magyar nyelvtan. A kilencvenes évek elején jártunk, nem válaszolta még meg minden kérdésünket a Google, az iskolai könyvtár egy óriási adattengernek tűnt, ahol minden információ a rendelkezésünkre állt, amire szükségünk lehetett, a regények kifogyhatatlan gyűjteményéről nem is beszélve. Ja igen, olvasni menő volt.

Ma, ha beírom a keresőbe, hogy könyvtárhasználat, rengeteg anyagot találok: pdf-ek, ppt-k, jegyzetek, óravázlatok – tagadhatatlanul tananyag lett.  Akkor viszont nem tanulásnak tűnt, az egész játék volt. Játék volt az összes feladat, játék volt a keresgélés, az ETO számok a kis rajzos ikonokkal, amivel sikerült könnyebben megjegyezni a főosztályokat, osztályokat, vagyis azt a számot, ami megmutatta, az adott témát hol találjuk a polcon.

A versenyek csak fokozták a játék izgalmát, és közben nem is vettük észre, hogy megtanultuk, hogyan fogjunk hozzá az információ kereséshez, hogyan rendszerezzük és értelmezzük a forrásokat, és hogyan jussunk el lépésről- lépésre a megoldáshoz.

Felnőttként, akinek meséltem róla, rendre megkérdezte, hogy miért érdekel bárkit a könyvtári rendszerezés, a katalógus, és nehéz volt elmagyarázni, milyen magabiztosságot adott gyerekfejjel – ha nem is megérteni, de – megérezni, hogy a tudás bárki számára hozzáférhető. Enyém, tiéd. Olyan volt, mint egy kincskereső játék. Nyomozás, problémamegoldás, könyvtár- és könyvszeretet, amit azóta is viszek magammal – és nem csupán annyi, hogy “943.9 – magyar történelem”.

Halbrucker Éva (1997-2005):

Pontosan már nem tudom felidézni melyik évben is történt, azt hiszem 7.-es vagy 8.-os lehettem, azaz 1999-2000. tájékán. Így majd 20 év távlatából eléggé homályosak az emlékek, de néhány részlet nagyon megmaradt.

Először az jut eszembe, ahogy buszoztunk be Pécsre a megyei fordulóra Vass Marianna tanárnővel. A Megyei Könyvtár még a régi helyén, az Apáca utcában volt. A könyvállomány hatalmasnak tűnt a gimi 1,5-2 szobányi könyvtárához képest, ahol a szünetek és délutánok nagy részét töltöttük. A verseny pontos menetére már nem emlékszem, csak hogy nagyon sokat kellett fel-alá rohangálni (vagyis gyorsan sétálni), hogy időben megtaláljuk a könyveket, folyóiratokat. Azon túl, hogy könyvtári szám alapján ki kellett keresni a könyveket a PAPÍR alapú katalógusból, megtalálni a polcrendszeren és összegyűjteni, még ismertetőt is kellett készíteni egy-egy kiadványról. A verseny végén pedig eredményhirdetésre vártunk. A tanárnő félrehívott és megkérdezte, hogy két könyv közül melyik nincs meg nekem. Ez gyanús volt, kezdtem sejteni, hogy helyezést értem el. Jack London: A vadon szava regényét választottam, leginkább mert kutyás-farkasos történet. Aztán megnyertem a versenyt! És megkaptam a könyvet, amire nagyon büsze voltam. Majd hazaértem és a bátyám nevetve közölte, hogy meg van nekünk ez a könyv, ő kapta pár éve kitünő bizonyítványért még általánosban…

Ez után pár héttel el kellett megírni az írásbeli versenyt, azt hiszem ez a regionális forduló volt. Majd jött az országos verseny, BUDAPESTEN! Még ott is kellett aludnunk egy estét, mert korán kezdődött! Nagyon izgatott voltam! Hetekkel a verseny előtt anya és Vass Marianna tanárnő vitamin kúrára fogtak, nehogy lebetegedjek, tél volt, influenza időszak. Majd a tanárnővel felvonatoztunk Pestre, az ELTE egyik kollégiumában aludtunk emeletes ágyakon. Másnap reggel pedig irány a verseny!

Egy hosszú szobában voltak felállítva a különböző állomások, melyeket könyvespolcok választottak el. Mindenkinek feladatokat kellett húznia a különböző állomásokhoz és egy rövid felkészülési idő után a megadott állomáson bemutatni a megoldást a zsűri tagoknak. Arra emlékszem, hogy az elején nagyon gördülékenyen ment. Aztán egy állomásnál, azt hiszem könyvbemutatót kellett tartani és mikor végeztem ott felejtettem a tollam az asztalon. A következő a folyóirat bemutatása volt, kb 5-10 percünk volt felkészülni, nekem egy természet ismereti folyóirat jutott, természetvédelmi parkokról és vízi madarakról szóló cikkekkel. De nem volt meg a tollam. Bepánikoltam. Visszamenni nem tudtam, mert az utánam lévő versenyző már ott ült az állomásnál és mondta a saját feladatát, nem akartam megzavarni. Úgyhogy próbáltam fejben jegyzetelni. Pillanatoknak tűnő idő után már szólítottak is a következő állomáshoz, ahol el be kellett mutatni a folyóiratot. Teljesen belegabalyodtam a gondolataimba, hebegtem-habogtam. Nem sikerült jól. Majd még volt egy-két megálló, ezekhez már sikerült tollat szereznem, de eléggé el voltam keseredve már. Végül 7. lettem.

Majd néhány nappal később a Dunántúli Naplótól jött egy újságíró a gimibe, aki készített velünk egy interjút az igazgatói szobában. De rosszul írta föl, hányadik helyet szereztem, úgyhogy a Naplóban már úgy jelent meg, hogy harmadik lettem. Emiatt eléggé haragudtam, ezért nem is engedtem anyukámnak, hogy elrakja azt a számot, pedig most milyen jól jönne a dátum miatt!

Ezek az én emlékeim az országos könyvtárhasználati versenyről. A gimis könyvtárhasználati szakkörökről és versenyekről pedig ennél sokkal több szép emléket őrzök és a Mi Micsoda könyvsorozat majd minden történelemhez és Egyiptomhoz kapcsolódó részét, amikor hol helyezésért, hol szervezésben való segítségért kaptam. Ezek azt hiszem sokat jelentettek a szakmai elhivatottságom megalapozásában és abban, hogy ma régészként dolgozom a doktori disszertációmon Belgiumban.

Kőszegi Zsófia (2014-2019):

Véleményem szerint az országos könyvtárhasználati versenyek kiváló lehetőséget nyújtanak a könyvtári tudással rendelkező diákok megmérettetésére. Hiszen ebben a kategóriában, mint tudjuk, nem sok versenyt hoztak létre, így azok is érvényesülni tudnak, akik nem reál tárgyakból erősek vagy sportolók.

Szintén tetszett a versenyekben a sokszínűségük, hogy a lexikális tudás mellett szükség volt másra is: gondolkodó készségre, informatikai ismeretekre… Számomra nagyon izgalmasak és érdekesek voltak a versenyek, örülök, hogy részt vehettem bennük.