A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által támogatott Határtalanul pályázat keretében a Kodály Zoltán Ének-zenei Katolikus Általános Iskola két hetedik osztálya tanulmányi kiránduláson vett részt. Március 18-tól 21-ig négy csodálatos napot töltöttek el Erdélyben. Csatlakozhatott még a csoporthoz 14 nyolcadikos diák is.

“Felejthetetlen élményeket szereztünk. Megelevenedtek történelemkönyvünk hősei, eseményei, helyszínei. Aradon a 13 vértanúra emlékeztünk nehéz szívvel, nagy tisztelettel. Sose feledjük a gyulafehérvári székesegyház varázsát, ahol szinte hallható a csend, s ahol hadvezérek, királyok alusszák örök álmukat. A gyönyörű, látványos Vajdahunyad váráról Petőfi ezt írta:

„Itten lakott, tán olykor éppen itt

Gondolkodék e bástya tetején,

Innen tekintett a jövőbe ő,

Ahonnan most a múltba nézek én.”

Az évszázados falak között sétálva hasonló érzések töltöttek el bennünket is. Déva váránál  mindannyiunknak eszébe jutott Kőmíves Kelemenné tragédiája, s közösen felidéztük a ballada tanult sorait. Most is fülünkbe csengenek a Bethlen Gábor szülőházában megtekintett filmből Böjte atya szavai: Ha a történelmi műemlékeinkhez lehajolunk, óvjuk, vigyázzuk őket, akkor unokáink életében újból eljöhet nemcsak Erdély, hanem egész Magyarország aranykora.

Ezzel az útravalóval tarsolyunkban, sok-sok élménnyel, szívünkben a szászvárosi gyermekotthon lakóinak csillogó tekintetével érkeztünk haza. Viszontlátásra Erdély!”

2019. március 28.

Az utazó diákok és kísérőik