Nem tudtuk megnehezíteni a Nagy Lászlóék dolgát, 14 gólos vereséget szenvedtek a kék-fehérek a Lisszabonból hazatérő Veszprémtől.

Már hétfőn elfogytak a jegyek a Telekom Veszprém komlói vendégjátékára, így nagyon sokan lehettek a helyszínen szemtanúi annak, hogy Marković hétméteresből megszerezte a vezetést a Komló számára.

Nem hagyta ezt persze szó nélkül a – vasárnap még a Sporting otthonában fellépő – bakonyi alakulat. Elsősorban a frissen mozgó Marguc jóvoltából meglépett a kék-fehérektől.

Míg a Veszprém indításból tudott többször is eredményes lenni, addig nekünk a birkózás maradt. Beállósaink gigászi küzdelmet vívtak Blagotinsekékkel, amiből jobbára a vendégek jöttek ki jobban. Részünkről leginkább szélről születtek gólok, Gebhardt és Marković tudott betalálni a vendégek kapujába, de legtöbb lövésünk Mikler kezeiben halt el.

Ki is kérte két idejét az első játékrészben Kilvinger Bálint, ám az ellen nem tudott mit tenni, hogy a fiatal játékvezetők ne tiszteljék túlságosan a veszprémi világsztárokat.

David Davis folyamatosan forgatta csapatát, akik között Lev Szuharev és a termetes Szűcs Bence is szóhoz jutott. Nálunk is lassan mindenki pályára lépett, közülük két találattal Balázs Sándor tudott legtöbbet hozzátenni.

17-9-es veszprémi vezetéssel záródott az első játékrész, a különbség csak azért nem lett nagyobb, mert Szabó Martin egy óriási bombát fogott a dudaszó pillanata előtt.

A második félidőt továbbra is a pontatlan támadás-befejezéseink jellemezték. Ami nálunk centiméterekkel elkerülte a kaput, az a másik oldalon góllá érett. Tízgólos vezetésnél már extrákat is bevetett a Veszprém. Nenadić háttal adott gólpassza, majd kínai gólja, Nagy Laci szélről szerzett találata és persze Mikler Roland védései mind bekerülnek a mérkőzés emlékképei közé.

Nálunk két teljesítmény emelkedett ki igazán: Manojlovity Stefán bátor, gólratörő játéka és a műtét után visszatérő Selymes Attila öt remek hárítása vitte el a pálmát.

Ezen a mérkőzésen nem sikerült megrángatnunk az oroszlán bajszát, mert ellenfelünk – annak ellenére, hogy 48 órával ezelőtt még BL-meccset játszott Portugáliában – túlságosan összeszedetten játszott, nálunk meg nem akadt olyan extra teljesítmény, amely átragadt volna a társakra.

A folytatás sem lesz könnyebb. Április 17-én a MOL-PICK Szeged látogat Komlóra.

K&H Kézilabda Liga 21. forduló
Sport36-Komló – Telekom Veszprém 17:31 (9:17)
Komló, Városi Sportközpont 700néző V: Paska, Vastag
KOMLÓ: Đurđevics – Gebhardt 1, Obradović 2, Petričević 1, Katzirz, Jerković, MARKOVIĆ 6/2. Csere: Szabó M., SELYMES (kapusok), Grünfelder, Sunajko 1, BALÁZS S. 3, MANOJLOVITY 3, Szkokán, Marcsek, Hoffmann. Edző: Kilvinger Bállint
VESZPRÉM: MIKLER – MARGUC 10/5, NAGY L. 3, Mahé 1, BLAGOTINSEK 1, ILIĆ 3, Strlek 3. Csere: Terzić 1, NILSSON 2, Mackovsek 2, Szuharev, Szűcs, Manaskov 1, Gajić 3, P. Nenadics 1. Edző: David Davis

Az eredmény alakulása.  5.p 1-3 10. perc: 3–7 15.p 5–9 25.p. 7-16 40. p. 13-20 50. p. 16–26

Hétméteresek: 4/2, ill. 5/5  Kiállítások:12, ill. 8 perc