1848-49-es forradalom és szabadságharc 171. évfordulójára emlékeztek több helyszínen Komlón. A nemzeti ünnep alkalmából a Komlói Színházban került sor városi ünnepségre, ahol Polics József, Komló polgármestere mondott ünnepi beszédet. Ennek teljes szövege az alábbiakban olvasható:

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Ünneplő Közösség!

Ma az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra emlékezünk, azokra az ismert és névtelen hősökre, akik legdrágább kincsüket, az életüket is készek voltak feláldozni a magyar szabadságért. 

Ha visszaforgatnánk az idő kerekét, az 1800-as évek elején egy elavult, kiszolgáltatott, feudális állapotok uralta országban találnánk magunkat.

Wass Albert bölcs megállapítása jut eszembe: „Ha őseink is elszaladtak volna, valahányszor nehéz idők jöttek, ma üres lenne ez az ország.”  A reformkor nagyjai azonban itt maradtak, fontosnak érezték a hon ügyét, a változás irányát és sarokpontjait gróf Széchenyi István jelölte ki 1830-ban, felnyitotta a nemesség szemét, és ráébresztette a nemzetet, hogy a polgári átalakulás elkerülhetetlen a fennmaradásunk érdekében.

A reformkornak köszönhetjük himnuszunk, nemzeti imádságunk születését, zászlónk piros-fehér-zöld színeinek hivatalossá válását, illetve azt, hogy országunk hivatalos nyelve a latin helyett a magyar lett.  Elindult a gazdasági fejlődés és megteremtődött a nemzet egysége. S amikor a kezdeti sikerek megtorpanni látszottak, ők akkor sem riadtak vissza, hisz szívükben ott volt a szabadság iránti kitörölhetetlen vágy, a fejlődés és a modernizáció igénye és a nemzeti tudat érzése.

A magyarság, épp ezért, 1848. március 15-én egyként tudott összefogni és felemelni szavát, s az addig még magát tartani tudó korhadt rend kártyavárként omlott össze.        

Tisztelt Ünneplők!

A szabadságot nem osztogatták, nem adták ingyen, azt az alkotni képes, a közös célokért tenni tudó és tenni akaró egyének összefogása teremtette meg. A forradalmárok jól tudták: erejük megsokszorozódik, nagy dolgokra képesek, ha összefognak. Bebizonyították, hogy bár „egynek minden nehéz; soknak semmi sem lehetetlen”. Így vált 1848 óta a nemzet összetartásának tudata a leggazdagabb erkölcsi, szellemi és érzelmi erőforrásunkká. 

A forradalom és szabadságharc a hatalmas túlerőnek köszönhetően ugyan elbukott, a küzdelem azonban nem volt hiábavaló. A magyarság megmutatta a világnak, képes az összefogásra, képes arra, hogy egyszerre két nagyhatalommal is küzdve letegye önállóságának alapjait. Hazánk visszafordíthatatlanul a polgári fejlődés útjára lépett. Nem feledhetjük gróf Széchenyi Istvánt, aki egy teljes évi jövedelmét ajánlotta fel Magyarországért, Kossuth Lajost, aki alkut nem ismerve tartotta össze és lelkesítette a magyarok millióit, hálával tartozunk azoknak az ismert és névtelen hősöknek, akik önzetlenségükről tettek tanúbizonyságot, amikor életüket áldozták fel, vagy kockáztatták azt a magyar szabadság és fejlődés szent ügyéért.

Nemzeti ünnepünk alkalmából nemcsak kívül, de legbelül, a lélek is ünneplőbe öltözik, kitűzzük a kokárdát, emlékezve a bátrakra, a megemlékezésen kívül azonban számot is kell vetnünk magunkban:

  • Méltó örökösei vagyunk-e ’48-nak?
  • Vajon, mi sem engedtünk a ’48-ból?
  • Mit tettünk azért, hogy a ránk bízott örökséget megőrizzük, új tartalommal és értékekkel gazdagítsuk, gyarapítsuk?

A mai nap kapcsán úgy érzem, joggal merül fel bennem a kérdés, hányan érzik magukénak az ünnepet és emlékeznek? Beszélünk-e otthon meghatározó nemzeti ünnepeinkről, tisztában vannak-e gyermekeink azzal, mit jelent a kokárda, mi történt 1848-49-ben? Ismerik-e a Kossuth nótát, tudják-e ki volt a lánglelkű Petőfi, hogyan született a Nemzeti dal, mit köszönhetünk a márciusi ifjaknak?

Nem véletlenül adta útmutatásul Széchényi:”Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent, és munkálkodhass a jövőn!”

Úgy vélem, ha ifjúságunk nincs tisztában a múltunkkal, nem tanulja meg történelmünket, akkor nekünk a legnehezebb időszakban sem lesznek márciusi ifjaink, előbb utóbb már nem lesz kinek tartani az ünnepeket, nem lesznek megemlékezéseink, múltunk a feledésbe merül, s így a nehéz időkben nem lesz hová visszatekintenünk, nem lesz miből erőt merítenünk.  

A tanítást azonban nem lehet egyedül az iskolára hárítani, a nevelést otthon kell kezdeni, beszéljünk hát gyermekeinkkel ünnepeinkről, hőseinkről, történelmünk meghatározó alakjairól, fontos, hogy gyermekeink érezzék a megemlékezés lényegét, tanuljanak elődeinktől!  

A 48-as fiatalok is tudtak szerelmesek lenni, tudtak mulatni, tudtak szórakozni, de tisztában voltak kötelességeikkel is, ezért képesek voltak mindent háttérbe szorítva a hazájukat megvédeni, s ha kellett még az életüket is áldozni érte.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A negyvennyolcasok által megkezdett út és megálmodott álom a magyar szabadságról és a magyar hazáról nem ért véget, nekünk az a szerencsés időszak adatott, hogy szabadon élhetünk, ma a szabadságért nem kell olyan áldozatot vállalni, mint amilyet a ’48-49 hőseinek kellett.

Nekünk nem kell felforgatni a világot, nem kell a harcmezőre vonulni, azonban felelősséggel tartozunk magyarságunk, s az azt megtartó keresztény értékek megmaradásáért, hittel, akarattal, kitartással kart-karba öltve síkra kell szállni elveinkért, meg kell őriznünk szabadságunkat.

Benedek Elek ekként tanít bennünket: „Ne félj, ne szégyelld szeretni a hazát! Ma a világpolgárság a divat, de te ne hódolj e divatnak. Inkább légy “vad magyar”, mint “szelíd hazafi”. Mennél jobban szaporodnak a szelíd hazafiak, annál inkább lesz szükség a vad magyarokra.”

Legyünk büszkék magyarságunkra, és ha majd eljön az idő, ne csak szavakkal, hanem tettekkel is nyilvánítsuk ki ezt! Tartsuk mindig szem előtt, volt, aki életét áldozta a 48-as eszmékért és a szabadságharcban esett el, másoknak a megtorlás éveiben a halál vagy az emigráció jutott osztályrészül. 1848-ban a hazájukat szerető magyarok álltak talpra és életüket is kockáztatva vívták ki a függetlenséget.

Nekünk már nem kivívni, hanem megőrizni kell a függetlenséget, ami azonban – jól tudjuk – nem egyszerű feladat, hisz egy olyan világban élünk, ahol nap, mint nap megtapasztaljuk, hogy a nagy és büszke nyugat-európai nemzetek saját hazáikban már nem érezhetik otthon és biztonságban magukat, az ő példájukon jól láthatjuk hová vezet a világpolgárság, a nemzeti identitás háttérbe helyezése, a keresztény értékek feladása.

Nagy a tétje a közelgő uniós választásnak, a nemzeti érzelmű milliók és a világpolgári elit érdekeit képviselők állnak egymással szemben, rajtunk is áll vagy bukik, egy határait megvédő magyar Magyarországban vagy egy gyökerek nélküli átjáróházban nőnek fel gyerekeink, unokáink, hogy lesz-e magyar nemzet évtizedek múlva is. Nem csak magunkért, hanem elsősorban értük tartozunk felelősséggel.    

Mi már bebizonyítottuk, a FIDESZ-KDNP szövetség az egyedüli, mely képes megvédeni a határokat, a nemzetállamot előbbre valónak tartja, mint a nemzetállamok fölötti antidemokratikus erőket, bennünket nem lehet megtévesztetni, ámítani, áltatni. Ezért kérem Önöket, fogjunk össze magyarságunk, nemzeti függetlenségünk megmaradásáért!

Történelmünk hősei kijelölték számunkra a követendő utat: vezéreljen bennünket a magyar nemzetünk és hazánk iránti szeretet, fogjunk össze és tegyünk közösen azért, hogy minden magyar embernek biztonságos és erős otthona legyen Európában. Ez a mi kötelességünk, s ez nem kevés!

Kiss Dénes gondolataival kívánok mindannyiuknak március 15-e szelleméhez méltó megemlékezést: “Az a nemzet, amelyik elfeledi múltját, annak ingatag a jelene és bizonytalan a jövője. Aki nem tudja, honnan jött, az nem tudja meghatározni azt sem, hogy hová tart. Akinek nincs öntudata, emberi méltóságtudata, az a legkiszolgáltatottabb.” 

Köszönöm megtisztelő figyelmüket! Hajrá Magyarország, Hajrá Komló!