A közelmúltban a komlói szakképző iskola (Kazinczy és 501) is csatlakozott a Magyar Diáksport Szövetség által meghirdetett „Tehetséggondozás sport által” elnevezésű projektjéhez. Idén márciusban az együttműködő felek immáron harmadik alkalommal ültek le egymással egy kerekasztal-beszélgetésre, a tapasztalatok megvitatására.

Az országos projektben résztvevő iskolákat egy komplex szempontrendszer alapján választották ki, melynek fontos eleme a NETFIT mérés (egy 8 részből álló fizikai feladatsor, mely alapján az általános és középiskolás diákok fizikai adottságait mérik).

A projekt három területet ölel fel. A minőségi testnevelés – a tanárok korszerű tudással való felvértezése, és annak a tanórán való alkalmazása – bevezetése, mely élményközpontú, mozgásorientált és kevésbé megszokott a diákok számára. Ezt egy 5 millió forintos sporteszközfejlesztés alapozta meg és támogatta, amely újabb lehetőségekkel bővíti a mozgásformák tárházát a két intézményben.

A másik területe a projektnek az önkéntes diákcsoport rendszer kiépítése és erősítése, melynek célja, hogy a tanulók saját maguk találják ki és szervezzék meg a sport-, szabadidő- és kulturális programjaikat. Az alulról jövő kezdeményezéshez pénzügyi és tanári támogatást is kaptak a diákok, melynek köszönhetően az évfolyamán már több sportrendezvény valósult meg: sportnap, csocsóverseny, FIFA19 bajnokság, tollaslabdázás, és megtekinthettek több más intézményben működő jó gyakorlatot.

A harmadik szegmense pedig egy klaszter létrehozása. Ez egy együttműködési háló kiépítését jelenti civil szervezetekkel, alapítványokkal, spotszervezetekkel és más intézményekkel, ezzel is színesítve a diákok tanórán kívüli tevékenységét, a sportra és mozgásra fókuszálva.

A kerekasztal-beszélgetésen a projektben résztvevők bemutatták és értékelték az eddig elért eredményeket.

A kerekasztal beszélgetés végén, a teljes program részletes bemutatása után több partnerrel is – horgászegyesület, kondicionálóterem-üzemeltető, kangoo-egyesület, diákokat támogató alapítvány stb. – együttműködési megállapodást kötött a két intézmény.

Kovács Károly Balázs intézményvezető és Jankóné Borostyán Gabriella intézményvezető-helyettes mellett Polics József polgármester is üdvözölte az újításokat, amelyet az iskola vezetett be a projekt segítségével.