ÁLLAMI ÁLTALÁNOS GIMNÁZIUM

1953-1959  Csordás János

KUN BÉLA GIMNÁZIUM

1959-1967 Szabó András

1968-1973 Darin Ferenc

1973-1976 Csontos Sándor

1976-1983 Dr. Szabó Jánosné

1983-1990 Tóth József

NAGY LÁSZLÓ GIMNÁZIUM

1990- 2006  Tóth József

 Közben polgármestersége alatt megbízott igazgató volt Csontos Sándor (1991-1994)

2006-2007 Egyházi Klára, Szabó Irén

2007-2010 Dr. Hoppa József

2011 Szabó Irén

2012- Vámos Ágnes

Dr. Szabó Jánosné írt emlékeiről. Köszönjük Klári néninek a visszaemlékezést!

„ Pályám emlékei „

Született szegediként –tanári és orvosállás, valamint lakás reményében pályáztam és kaptam meg 1964-ben a Komlói Kun Béla Gimnázium egyik matematikatanári állását.

Minden új volt: a hegyek, a „Jó szerencsét” köszönés, a tanári munka egy olyan iskolában, ahova abban a tanévben az időre el nem készült új gimnázium miatt hat első osztályt vettek fel, az ezek tanításhoz szükséges kezdő tanárokkal együtt.(Ha jól emlékszem, köztük három matematika szakost. )

A tantestület régi tagjai – köztük a szinte az iskola alapításától -pályakezdésüktől – nyugdíjazásukig itt tanítók ( Csontos, Csontosné,  Darin, Darinné, Dombi, Perleczky, Zavarkó, Zavarkóné kollégáim) – az első naptól mindent megtettek, hogy magunkévá tegyük a „kunbélás”   öntudatot. Az iskola alapításának második évtizedében előkelő helyen volt a megye gimnáziumai között, ezt kellett továbbvinni.

Az iskolai tanítás mellett kollégium nevelői állást vállaltam az iskola kollégiumában, ennek következményeként az új gimnázium és kollégium átadásakor (1966) kineveztek a Kun Béla Középiskolai Leánykollégium igazgatójának.

Egyetemistaként is otthonlakó voltam, így kollégista múlt nélkül lettem kezdő vezető, ugyancsak kezdő nevelőkkel. A körülmények ma már elképzelhetetlenek: nem volt szabad szombat, jól kiépített közlekedés, ill. információs hálózat, volt havi egyszeri hazautazás, reggeli torna, váltócipő, tiszta hálóért jutalom rádió, stb.

A 44 kollégista részére megfelelő élet- és tanulási feltételek biztosítása mellett legalább olyan fontos feladatunk volt az otthonmaradt család pótlása. A kollégiumi nevelőtestületet –mellékhivatásúként – független tanárnők alkották, a kollégiumi munka mellett én az iskolában óraadó voltam, később elvállaltam egy osztály osztályfőnökségét is, és természetesen együttműködtem az iskola igazgatójával.

Az előírásoknak megfelelő jogkörökkel hatékony, a diákok érdekeit komolyan képviselő Diáktanács működött (jutalom hazautazás, közös programok tervezése,….), mely ugyanakkor sokat segített a családias légkör kialakításában is.

Ma is úgy érzem, hogy a gimnázium tanulói között a kollégisták sajátos családot alkottak, ugyanakkor ők voltak a diákok legellenőrzöttebb rétege, ez ma már elképzelhetetlen lenne.

A közgyűlésen elfogadott program szerint változó, sajátos programjaink, hagyományaink voltak, melyekre a mai napig én is szívesen gondolok vissza, és a találkozókon a volt kollégisták is emlegetik.

 Ilyenek voltak pl.: a diákok felnőtt segítéssel való vasárnapi főzései, a terítési versenyek, az egy heti étlapverseny. (Ez utóbbi győztes étlapját, mint fődíjat – saját konyhánk lévén megfőztük.) Ezek a rendezvények a közös program mellett felnőtt életükhöz is segítettek, hiszen verseny formájában szereztek háztartási ismereteket.

A lehetőségeknek megfelelően javítottuk a körülményeket, és ha úgy adódott, váratlan feladatokat is vállaltak, vállaltunk. ( Amikor a megrendelt kollégiumi íróasztalokkal este 8-kor megjött a teherautó sofőrrel – rakodó nélkül, közösen hordtuk fel a második emeletre és rendeztük át a tanulót.)

Volt kollégiumi Mikulás est, ahol a lányaim is ott voltak -, kirándulás, saját külön ballagás –az iskolaira énekelve együtt vonuló kollégisták.

Emellett a fő tevékenységként természetesen komoly tanulmányi munka folyt, számomra rendszeres és alkalomszerű matematika korrepetálást is jelentett. Érdeklődési körömnek megfelelően már akkor tanítottam a helyes tanulási módszereket, és segítettük a tanulók pályaválasztását.

A kollégium és az iskola közös tevékenységének eredményeként kis falusi iskolákból jövő lányokból tanárok, orvosok, jogászok, egészségügyi dolgozók… – és az élet különböző területén helytálló felnőttek lettek, akik ma is tartják a kapcsolatot régi kollégista társaikkal, ahogyan mi, volt kollégiumi nevelők is tartottuk a kapcsolatot, ameddig lehetett. Erre ugyanolyan szívesen gondolok vissza, mint a hivatalos elismerésekre, melyeket az elért eredményekért kaptunk.

Különleges élmény volt a „hajnali látogató” megtalálása, rendőrök által történő elvezetése és bírósági tárgyalásán való részvétel. A látogatás következményeként a lányok kérésére rácsokat rakattunk az emeleti ablakokra, miközben az a hír járta, hogy „bezárom” őket.

1976-ban a Kun Béla Gimnázium igazgatója lemondott, ugyanakkor az aktuális direktíva miatt összevonták a középiskolák és kollégiumaik igazgatását, és engem bíztak meg az összevont intézmény igazgatásával. 

Első tanévemben az új feladat kiegészült az iskola 25 éves jubileumi rendezvényeinek lebonyolításával. Pontos tervet kaptam Csontos kollegától, az „alapító kollegák” segítettek, mi fiatalabbak pedig vártuk, hogy megismerjük azokat a régi tanárokat, ill. volt diákokat, akikről a tanáriban, az iskolai kirándulásokon regéltek nekünk.( Megyei igazgatói értekezletre gyalog járó igazgató, „büszkeségünk Iványi Toncsi”, stb. )

Az 5 éves kiadvány után megjelent „A KOMLÓI KUN BÉLA GIMNÁZIUM ÉVKÖNYVE 1953-1978” kiadványunk, mely  az eredmények mellett megfogalmazta a továbblépés útját, emellett (akkor is) zajlott az oktatásügy átalakítása, pl. a fakultáció bevezetése.

Közben megjelentek köztünk kollegaként az első volt diákok is, akiknek boldogan segítettük az új helyzetbe való beilleszkedését. Ez is egyik szép hagyományunkká vált.

Hivatalos teendőim, gondjaim, feladataim egyike a fűtés megoldása lett volna, de nem tudtam a fenntartónál megszerezni a „működtetés költségét”, így évtizedekig fagyoskodtunk. Diákjaink Dombi kollégával együtt szenvedtek „Jedlik kórban”. (A Jedlik terem volt a leghidegebb terem.)

Utólag visszagondolva sok minden történt, amikre igen büszke lehettem és voltam is: az iskolára, kollegákra és diákokra.

Sok személyes emlékem, élményem közül néhány:

– szívmelengető volt a kórus éneklése a lipcsei Tamás Templomban, és amikor a karácsonyi hangversenyen a régiek is beálltak énekelni,

– elindítottuk az iskolai osztálydaléneklési versenyt (szakfelügyelői kérésre megszerveztük a megyeit is ) , mely a mai napig élő hagyomány, és melyre – ha tehetem – minden évben elmegyek,

– izgalmas volt, amikor diáknapon a „géppisztolyos diákok” elfogták a tanárokat, elfoglalták az irodámat, és – a köpenyemet viselő Diákigazgató vezetésével  –  tartalmas programot csináltak,

– az országos középiskolai kosárlabda bajnokság másnapján a lányokkal együtt izgultunk az érettségijük sikeréért. 

Közben az életkörülmények változtak, javult a közlekedés, komfortosabbak lettek a falvak, és érthető módon egyre több lett a bejáró és kevesebb a kollégium iránti igény. Így 1981-ben már a Steinmetz kollégium fel tudta venni a mi jelentkező tanulóinkat is. A volt kollégium épületét megkapta a gimnázium, és részben átalakítva tanítási célokra  használtuk a költözésig.

A 80-as évek elején a gimnázium megkapta az első számítógépeket, bevezették a technika tantárgy tanítását, és ezen a téren-akkor még előre nem látható – változások kezdődtek.

1983-ban voltam kb. aktív életem felénél.  Úgy gondoltam, itt az ideje az újabb változásnak, pl. annak, hogy fiatalkori elképzelésemnek megfelelően matematikát tanítsak. Így tizenhét év igazgatás után a vezetés örömei és gondjai – mindenért az igazgató felel – helyett a ciklus közepén, követve volt vezetőtársaim példáját, beadtam lemondásomat az igazgatóságról. Egyidejűleg én is kértem, hogy továbbra is „kunbélás” tanár maradhassak.

Visszatérve a tanári munkához, szaktanárként és osztályfőnökként továbbra is tevékeny részese voltam az iskola életének. Szerettem és szeretek tanítani, fiatalokkal foglalkozni. A kollégiumi korrepetálások ellenére nem volt könnyű 42 évesen matematikatanárként „pályakezdőnek” lenni abban az iskolában, amelynek tanulói sorra nyerték a megyei matematika versenyeket.( Sok segítséget kaptam a kollegáktól.)

A komlói Kun Béla Gimnázium mindvégig a megye egyik legjobb gimnáziuma volt. Ezért is tiltakoztam és szavaztam harmadmagammal a névváltoztatás ellen. ( Néhány évvel előbb, gimnázium igazgatói tevékenységem értékelésekor egyik legfőbb negatívumként értékelték, hogy a „tanulók nem ismerik az iskola névadójának tevékenységét…”)

A névváltozás utáni időszakban tanárok és diákok kemény munkájával sikerült – a most már komlói Nagy László Gimnáziumnak – megerősítenie jó hírnevét.

Innen mentem nyugdíjba, és már nyugdíjasként búcsúztattam azt az épületet, mely 1959 –től 2010-ig helyet adott a város egyetlen gimnáziumának, melynek az alapításától mostanáig, az eltelt 65 év alatt, négyszer ígértek és egyszer sem adtak új, korszerűen felszerelt épületet, csak egyre újabb neveket.  

Több mint 20 éve vagyok nyugdíjas, már első tanítványaim is azok, de ma is „kunbélás tanárnak” érzem magam.

Szívesen részt veszek érettségi találkozókon, az első osztályom már 50 éve érettségizett! Örülök, ha a volt tanítványok köszönnek, megállítanak beszélgetni, beszámolnak életükről, örömeikről, problémáikról.

 Remélem, hogy a májusi találkozón is sok régi tanítvánnyal és kollégával találkozom!