Kettős rangadóra került sor a vízmű éttermében. A tartalékcsapatunk a dunaújvárosi Királysakk ellen ért el bravúros döntetlent, míg NBI/B-s csapatunk kikapott a Hűvösvölgyi Sakkiskolától.

Csiszárék az utolsó helyen álló HÜSI csapatát fogadták ezen a hétvégén. A tavaly még NB I-es budapestiek az utolsó helyen várták a találkozót. Némi meglepetésre a vendégek 2 nappal a mérkőzés előtt intézték el két szerb nemzetközi nagymesterük játékengedélyét (hónapok óta nem játszottak), amivel jelentősen megerősödtek.

Ennek ellenére volt esélyünk a döntetlen elérésére, de ezúttal a szerencse nem mellénk állt. Sajnos az 5. órában szenvedett vereséget Karsa László nemzetközi mesterünk. Döntetlen állásban „elnézte” az időellenőrzést, ráadásul a 6. táblán Iván Attila is döntetlen végjátékban nézett el egy lépést, sőt Solty László is így járt.  Szépen győzelmet aratott viszont Jeszenszky József és Csiszár Viktória.

A vereséggel a csapat nehéz helyzetbe került, a hátralévő 4 meccsen legalább kettőt kellene meg nyerni, de lehet, hogy még egy bravúrra is szükség lesz a bennmaradáshoz.

Eredmények:

Charousek csoport NB.I.B. Komlói Bányász SK – HÜSI SC 4,5 : 7,5

Győzteseink: Mrkonjic N., Jeszenszky J. és Csiszár V.; döntetlenezett: Csiszár Cs., Leventic I. és Goric E.

Az állás a 7. forduló után: 1. HVSE Szombathely II. 12 pont 2. Ajka 12 pont … 9. Komlói BSK 5 pont … (12 csapat)

Asztalos csoport NB.II. Komlói Bányász SK II. – Királysakk SE 6 : 6

Győzött: Kádár G., Grünwald G. és Bóka R.; döntetlenezett: Lantos L., Bátor B., Majnay P., Ambrus L., Lovász M. és Kresz T.

Az állás az 5. forduló után: 1. Decs 9 pont 2. Királysakk 8 pont …. 8. Komlói B. II. 3 pont… (10 csapat)