Cikkeink egy részében a különféle tagozatok, képzések jellegzetes világát idézzük fel, várjuk azonban –tagozatoktól függetlenül is- mindazoknak a jelentkezését, akik szívesen írnák le, hogy mit jelentett nekik a Gimnázium, legyen az Állami, Kun Béla vagy Nagy László.
Két olyan visszaemlékezést mutatunk be most, melyek szerzői 30 év különbséggel voltak a Gimnázium tanulói. A stílus, a felidézett közeg így egy picit más, az érzés azonban nem változott: a kötődés, a szeretet szólal meg kicsit másképpen megfogalmazva mindkettőben.
Imre Lászlóné Horváth Klára (1965-1969):
Szilánkok a B osztály és az iskola életéből 1965-1969 között
Megilletődve, de büszkén léptem át a gimnázium ajtajának küszöbét 1965 szeptemberében: „kunbélásnak” lenni rangot jelentett. A kiírás szerint az emeleti Fejér Lipót terembe kellett menni, ahol már várt az osztályfőnök, Zavarkó Józsefné. A terem zsúfolásig megtelt, 42 izgatott diák várta kíváncsian, hogy mi fog történni. Az osztályfőnök elmondta, hogy egy új matematika tankönyv bevezetésének tesztelése folyik, melyre az országban 20 átlagos képességű osztályt, – köztük a mienket- jelöltek ki. Ez egy kicsit mindenkit meglepett, de aztán jöttek az általános tudnivalók. Kiderült, hogy ez azzal is jár, hogy még rendes tankönyvünk sem lesz, és a tanárok is most ismerkednek a tanítandó anyaggal. A teremben nem jutott mindenkinek ülőhely sem, de a probléma másnapra megoldódott, mindenki megtalálta a helyét, elkezdődött a gimnáziumi élet. Az osztályunkban voltak kollégisták és bejárók a környező településekről, valamint a helyiek, főként a dávidföldi iskolából.
A második héten Bikalra mentünk komlószedési munkára. Ez volt az osztály- mai nyelven szólva- csapatépítő tréningje. Megismertük egymást, munka közben mindenki beszélt mindenkivel, hiszen érdekünk volt, hogy a „munkaversenyben” is jól teljesítsünk, mert az osztálypénz is ebből keletkezett. A munka mellett jutott idő a tréfálkozásra, „udvarlásra” is. A következő héten már egy közösség volt az osztály, ami a négy év alatt csak erősödött.
A tanítás megkezdődött, igyekeztünk minél jobb tanulmányi eredményt elérni. Egy ki nem mondott rivalizálás folyt az A-sokkal és a C-sekkel a jobb tanulmányi eredmény, a sport és a közösségi munka területén. Ez-mai ésszel-, bizonyítás akart lenni részünkről az „átlagos képesség” cáfolataként. Sajnos többen kimaradtak az osztályból, így az érettségiig már csak 21 fő maradt az osztályban.
Szinte minden tantárgyból volt szakkör, így délutánonként azokon is részt vettünk. Kiváló tanáraink voltak, akiknek személyisége is vonzott minket a délutáni órákra. Elég megemlíteni Csontos Sándor, Dombi Lajos, Perleczky József, Dr Varga Ferenc, Mattavovszky Iván, Hetesi István, Varga Margit, Csikós Istvánné nevét a teljesség igénye nélkül.
Csontos tanár úr amolyan pótosztályfőnökünk is volt. Nagyon sok dolgot vele beszéltünk meg. Általa szerettük meg a verseket, tanultunk tőle filozófiát és művészettörténetet is.
Említeném még Perleczky tanár urat, a rá jellemző mosollyal nyugtázta a lányok felszisszenését, amikor frissen mosott, vasalt szőttes borítójú naplóval letörölte az asztalt.
Varga Feri bácsi kiváló tanárunk volt történelemből és földrajzból. Új, még ma is korszerű gondolkodásra tanított bennünket. Történelemből az érettségi B tételeket betéve tudtuk, és a kőzetek felismerését is rendesen megtanultuk.
Rengeteg szép élményt tudunk felidézni ebből a négy évből. A közös programok (színház- és mozi látogatások, osztálykirándulások, FEN túrák, tábortüzek, építőtáborok, tanulmányi versenyek) hozzájárultak ahhoz, hogy világlátásunk mindig pozitív legyen. Akkor sem morogtunk, amikor délutánra feladatot kaptunk környezetünk szépítésére. Az iskola kertjében mi ültettük a fenyőket, a bázis osztálytermünket is (Fejér Lipót) saját elképzelésünk szerint dekoráltuk.
Az iskola közösségi életében is aktívan részt vettünk. Az 1966 őszén megválasztott iskolai KISZ vezetőség magját osztályunk adta. Felmerült a gondolat, hogy valami újdonsággal, hagyományteremtéssel kellene előállni. Ebben a kérdésben Hetesi István KISZ tanácsadó tanár úr partner volt, így a következő tavaszon, a Forradalmi Ifjúsági Napok alkalmából került sor a Kun Béla Napok rendezvényre. Ennek keretében volt kulturális program, tanulmányi verseny, tanár-diák focimeccs. A tanulmányi versenyt szinte minden tárgyból meghirdettük a megye összes iskolája számára. Volt irodalmi pályázat, melyre saját verssel, novellával lehetett jelentkezni. Belső Jóskával közösen úgy gondoltuk, hogy a bányászhagyományokat jó lenne összegyűjteni. Az akkor még gyerekcipőben járó magnóra felvettük a talicskatemetésről szóló történetet, amit Cseke László nyugdíjas bányász mesélt el nekünk. Meghívtuk az első évfolyamban érettségizett diákokat, akik büszkén meséltek a kezdetekről, és arról, hogy mit jelentett nekik az érettségi.
Nagy öröm, hogy ma már Nagy László néven, de tovább él ez a program.
A következő évben már mással is elő kellett állni, ekkor Csontos tanár úr segítségével kapcsolatot kerestünk az országban más Kun Béla nevét viselő középiskolákkal. Találtunk is egyet Budapesten, bár ez nem bizonyult maradandó együttműködésnek, de az iskola kertjében felállított Kun Béla szobor avatásán ők is részt vettek.
Varga Feri bácsi egy alkalommal méltatlankodva jegyezte meg a tanáriban, hogy a mai gyerekek nem ismerik a népdalokat. Mikor ezt megtudtuk, erre cáfolatként szerveztünk daléneklési versenyt. A TV-ben akkoriban ment a Röpülj páva! c. műsor, amit mintának tekintettünk. Az is apropója volt a daléneklésnek, hogy a KI Mit Tud? területi döntőjéből továbbjutott Csizmadia Sanyi és Faragó Zoli, akik ezen a közös éneklésen bemutatták polbeat dalaikat.
Szót kell még ejteni a Kökönyösi Diákok című iskolaújságról, melynek főszerkesztője Csontos tanár úr volt. Ő válogatta a szerkesztőségi tagokat. Nagyon izgalmas munka volt. Ekkor írtam életem első portréját „Farmernadrág- hosszúhaj” címmel, amit Pintér Istvánnal (Pintyővel) készítettem, aki a címben szereplő megjelenést bizonyította, de a riport végére kiderült, hogy lelkében ő is olyan, mint bárki más.
Visszatérve az osztályra, el kell mondanom, hogy életre szóló barátság köt össze minket. Nem kell különösebb szervezés ahhoz, hogy évente, akár ötször-hatszor is találkozzunk. Elég egy kör e-mail, egy helyszín megjelölés, és aki tud, jön. Szerencsések vagyunk, mert csak hárman nincsenek már velünk. Jövőre fél évszázada, hogy leérettségiztünk, de közös emlékeink összekötnek minket.
Mindig azt vallottam, hogy a középiskola meghatározó egy ember életében. Úgy érzem, hogy nagyon jó tanítást kaptunk a gimnáziumban emberi és tárgyi tudás szempontjából. Erre alapozva tanult itt mindkét gyermekem (Imre Balázs és Zsuzsanna), akik szintén szeretettel emlékeznek az itt eltöltött évekre. Jó útravalót kaptunk szeretett iskolánktól, tanárainktól.
Még egy dolgot szeretnék megemlíteni arról, hogy tanáraink is mennyire fontosnak tartották, hogy a végzett tanulókról minél többet tudjanak, kövessék sorsukat. Már Szegedre jártam a Közlekedési-és Távközlési Főiskolára, amikor egy délután megjelent a kollégiumban Fekete Laci, aki a TTK-n tanult, hogy délután menjek a Halászcsárdába, mert találkozó lesz. Itt van továbbképzésen Csontos és Darin tanár úr és szeretnének találkozni azokkal a volt kunbélásokkal, akik Szegeden tanulnak. Nagyon jó hangulatú délutánt töltöttünk együtt. Itt mondta Csontos tanár úr, hogy szeretné, ha a végző tanárok közül minél többen térnének vissza az alma materbe. Ez az álma nagyrészt sikerült is.
Így, közel ötven év távlatából is mondhatom, hogy ma is ugyanolyan büszkén mondom, hogy kunbélás voltam, mint azon a reményteljes napon, amikor először léptem be a gimnázium kapuján.
Csizmadia Évike (1995-1999):
Aki uralja a múltat, az uralja a jövőt is
Előre bocsátom, sose vótam normális… Mindig is ufó voltam… Igen, már a gimiben is…
Kezdjük azzal, hogy többségetek meg sem született még, amikor mi már leérettségiztünk…
Mi már akkor tudtuk, hogy a mitokondrium felelős a sejt energiaellátásért, amikor ti még csak egy kósza ötlet voltatok szüleitek fejében…
A helyzet pikantériája, hogy a ti tanáraitok, legalábbis egy része, a mi padtársaink, évfolyamtársaink voltak…
Szóval mi most hozzájuk is szólunk, meg azokhoz a tanárainkhoz, akik már akkor is csak 3 évre voltak a nyugdíjtól, pont mint idén…
Nem tudod, hogy voltál-e reggel pisilni, de az megvan, amikor kiküldtek irodalomról, hogy menj le az igazgatóhoz?
Nem tudod, mit vettél fel tegnap, de bármikor fel tudod idézni, mi volt rajtad azon a házibulin, amikor Józsi es Pisti egymás zsebébe fénykardoztak?
Nem emlékszel, kivel telefonáltál legutóbb, de szó szerint emlékszel, mit mondtál, amikor szakítottak veled?
Nem véletlen van ez így…
És hogy okosodjunk is ma egy picit, megmagyarázom…
Miközben az emberi agyban lévő kötések több millió évvel ezelőtt alakultak ki, addig a gimnázium egy olyan furcsa a társadalmi buborékot hoz létre, amivel a történelem előtti időkre hangolt agyunk nehezen birkózik meg. Tehát a világ, amiben az emberek kifejlődtek, különböző korú, egymással viszonylag szoros, például rokoni kapcsolatban álló emberek kis csoportjából állt, ehhez képest a középiskolában egy rakás, hormonnal teli tinédzser van összezárva.
Kerestem a helyem ebben a közegben, nálam a kamaszkor nem volt a hagyományos értelemben vett lázadás kora… 15 évesen nem vágytam arra, hogy hétvégente ellógjak otthonról, hogy miniben és haspólóban tekeregjek valamelyik helyi klubban másnap hajnali 5-ig.
Nem vonzott az sem, hogy szünetben a WC ablakból kilógva cigizzek, vagy hogy felsőbb évesekkel randizzak, és hogy alfanőstényként, tesióra előtt megvillantsam a többi lánynak a szuperszexi, burgundivörös csipketangámat.
Ettől persze még nagyon szerettem volna népszerű lenni, de annyira kilógtam a sorból, hogy egyszerűen nem ment. Ezzel es így nem…
Mást kellett keresni…
Azt szokták mondani, a gimnáziumi időszak a legjobb része az ember életének. És igen, visszatekintve tényleg az is volt: szabadság, hormonok, az első tapasztalatok kora, de legyünk őszinték, végigcsinálni nem volt mindig jó buli. Az állandó önértékelési problémák mellett persze meg kellett felelni a tanárnak, a szülőnek, a rendszernek, mindenkinek, aki csak észreveszi a létezésed.
Normális ember úgy kezdené a mondandóját, hogy
„Amikor beléptem a ziskolakapuján…”
Vagy
„Minden álmom valóra vált, miko gimis lettem..”.
Hááát… sose vótam normális… Most sem leszek az… Úgyhogy kezdem…
Amikor kiléptem a gimnázium kapuján…
Az alábbi tudományokkal lettem gazdagabb:
-Tudom, hogy legalább 4658 db évszámot kellene tudnom… Ehhez képest komoly erőfeszítés kell ahhoz, hogy megjegyezzem legalább az 5tagú családom születési dátumát…
– Hogy minden író/költőnek minimum 3 asszonya, 4 szeretője es 6 múzsája volt…
– Hogy egy darab matekkönyv legalább 670 oldalas… Plusz- minusz 10%…
-A történelmet minimum 78 -féleképpen lehet félremagyarázni…
-Egy 5 kg-s kulcscsomó átlagos sebessége egy 23 méteres folyosó metlachit lapján elérheti a 25 km/h-s sebességet, ha amazt csökkentjük az 50 év alatti padlókopásokkal, akkor is 23… Amennyiben tompítja valaki az utolsó 3 méteren, akkor maximálisan 3 ujj képes szilánkosan ripityomra széttörni…
-A pulpitusról háttal a diákseregnek, mm pontosan lehet orrbaküldeni bárkit egy darabka fehér krétával…
-Egy 45 perces órán belül pontosan 26x tud elhangozni a „gyereeek” és a „teanyádnemottültgyereelőrébb2vel” kifejezések egyike.
-Egy nettó 40 nm-es terem falára 11 db táblát lehet felszerelni, amire egyenként nettó 25 sor levezetés fér el… Amennyiben nem, az egyenlő a bukás alkohol gőzös illatával…
-Egy félév alatt be lehet biflázni a 670 oldalas matekkönyvet amúgy allezusammen…
-Megértettem, hogy a fekete por egy kémcsőben és fehér por egy másik kémcsőben, majd összemelengetve a bunzenégő felett, az nem valami 13. századi kísérlet, csupán a reggeli kávé.
-Egy embernek egy év alatt kb. 142 alkalommal lehet reggelenként elaludnia… Ezzel -is- megúszván az idegőrlő napló lapozgatás ropogós hangját…
-Megtanultam, hogy lehet egy 35 cm-es Fiskars ollóval történő körömvágással tompítani az amúgy babszem effektusban témazárót író tanulók idegállapotán…
-Miért kell nekem a Piroska életfilozófiáján rágódnom…
-Hogy miért is nem érdemes a hónaljban kihasadt ingeket megvarrni… Értelmet nyert ezáltal a deok 21.századi kerülése.
-A szemüvegkeret használata is új köntöst kapott. Habár a látáson nem segít, ellenben allergia szezonban, illetve kötőhártya gyulladás esetén is kifejezetten praktikusnak bizonyult.
-Kifejlesztettem a hogyan írjunk, mellékesen hogyan nyerjünk meg millió kisdarab Nagy László pályázatot, hogy a későbbiekben ne legyen gondunk a könyvek, papíráruk, íróeszközök beszerzésére. Hogy jujjjennyireeszesvoltál? Aaaaa, neeem! Mondjuk úgy, talpraesett! Szükségem volt önmagam keresésére, buksisimire és nem utolsó sorban forintra😊 Finoman súgom meg, hogy miután az ie időkről beszélünk, amikoris édesanyám fizetése nettó 3ezer forint volt, nekem 55ezret sikerült utalvány -formájában felhalmoznom… Ergo a kövi 4-6 éves főiskolás-egyetemes képzésem eszköz tára gyakorlatilag ingyen volt… Úgyhogy tessék nekiállni kisfiúk, kislányok! Lehet megdönteni a rekordot!
És bár az iskola az életre nevel, még sosem kérdezte az eladó tőlem a húsos pult mögül az Anyám tyúkját, a könyvesboltban sem kellett fizetéskor elrebegnem a citrát-kört, sőt a buszon sem kellett a Habsburg birodalom fejezeteiről érdemben vitáznom.
DE pl.baromi jól tudok shoppingolni, azonnal érzem és értem a számok rendszerét, miközben a másik énem, a svábsóherskót pöcköli a vállam… Baromira tudom, ha valamelyik kölköm elszalad egy téren, aminek az oldala egységnyi, akkor ha átlóban megyek, az biza gyök kettő… Azt is tudom, hogyha vízkőtlenítettem/kihypóztam a slozit, előfordulhat, hogy kéket pisss, miközben fuldoklom… A mai napig eszembe jut és 5 napig nem megy ki a dallam a fejemből: mindenvízbemártotttestkisangyalom, asúlyábólannyitvesztkisangyalom, mintamennyiazáltalakiszorítottvízsúlyakisangyalom🤣 Jujjjjj, a forradalmi nóták, indulók… Minimum 3 nyelven… 😂😂😂
Sokan közületek ebből a pár szösszenetből mit sem értetek, de a vén diákok szíve, higgyétek el, megdobbant… Ugyanúgy, mint 20-30-40 éve, mikor mindannyian a gimi padjait koptattuk.
Es eljön majd az idő, amikor Ti, kedves mostani diákok, fogtok hasonló emlékezést tartani és remélem, Ti is nosztalgiáztok majd, nektek is sok szép emlék jut eszetekbe a suliban töltött éveitekről, és lesz olyan pedagógus, akihez örömmel tértek vissza úgy, mint most án és a sorstársaim.
És hogy mit tanultam még? Azt, hogy anyaként tudjam a gyermekeimet olyan pedagógusokkal körbevenni, akik felejthetetlenné teszik az iskolás éveiket😉
Summa summarum:
- Ne vegyél fel tesis napon burgundivörös tangát!
- A hormonok vannak… Meg kell tanulni velük együtt élni!
- Vannak konstans pedagógusok. Ők azok, akik 1869-2034ig tanítanak, anyukádat, téged, gyermekedet, unokádat… Úgyhogy itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy elmondjam: akik pezsgőt bontottak anno a ballagásomkor, ne féljetek, legalább 3 magzatkám fog érkezni nemsokára!