A Telekom Veszprém fiatal kapusa a szezon végéig a Sport36-Komlóban folytatja pályafutását. Fotó: Vörös Dávid

Az elmúlt hetekben nehéz helyzetbe került együttesünk, ugyanis az első csapat mindkét kapusa – Selymes Attila és Ante Granić is – sérülést szenvedett. Ezt követően klubunk felvette a kapcsolatot a Telekom Veszprém vezetésével, jelezve igényünket, hogy harmadik számú kapusuk, Aleksander Djurdjević a jelenlegi idény végéig kölcsönben szerepeljen nálunk.

A két egyesület vezetősége végül megegyezett a 21 éves, 193 cm-es hálóőr játékjogát illetően, aki így 2019. június 30-ig a komlói együttes kötelékébe tartozik.

Szigeti Szabolcs, a Sport36-Komlót működtető gazdasági társaság ügyvezető igazgatója legelőször is köszönetét fejezte ki a veszprémieknek a gyors megoldásért, hiszen több klubot is megkerestünk a nehéz helyzetünkben, de segítséget csak a Telekom Veszprémtől kaptunk. A bakonyiak első kérésre partnernek bizonyultak, így a tehetséges szerb hálóőr már a napokban csatlakozhat a komlói kerethez.

A szerb utánpótlás-válogatottaknál is számításba vett Djurdjević három éve áll a Veszprém szolgálatában, eddig 29 mérkőzésen kapott lehetőséget.