Ünnepi megemlékezést tartottak Komlón az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulóján. Polics József polgármester ünnepi gondolatait olvashatják az alábbiakban:

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt ünneplő Közösség!

Ha visszalapozunk több mint ezer éves történelmünkben, megtapasztalhatjuk a Kárpát-medencében, Kelet-Nyugat kapujában megtelepedett magyarság életében mindig is ott volt a szabadság igénye. Faludy György  ekként fogalmazott:  „…Ezerhétszázhárom,
nyolcszáznegyvennyolc és ötvenhat:
egyszer minden száz évben talpra állunk
kínzóink ellen…”

Bár e forradalmak és szabadságharcok egytől egyig bukással végződtek, mégsem kudarcot jelentettek, hisz nem múltak el nyomtalanul, a Rákóczi-szabadságharc megakadályozta hazánk teljes beépítését a Habsburg-birodalomba, 1848/1849 beindította a polgári fejlődést, 1956 pedig beverte az első szöget a kommunizmus koporsójába, ahogy Milovan Gyilasz fogalmazott „a magyar forradalom a kommunizmus végének kezdete”.

Ma 1956  ismert és ismeretlen hőseire emlékezünk, azokra, akik kiálltak a szabadságért, a függetlenségért egy normális életért, sokszor fegyvertelenül vagy a csak saját maguk által készített fegyverrel sem féltek szembenézni a tankokkal, az összefogás erejével megtorpanásra kényszerítették a világ egyik legnagyobb katonai erejét. Felléptek  az ellen a szovjet kommunizmus ellen,  amely a nemzeti önazonosság tagadásán, az állami önrendelkezés felszámolásán, a társadalmi és gazdasági megalázáson, emberek egymással szembe fordításán és kihasználásán alapult.

„A rendszert az egész magyar nép söpörte el. (…) A világon páratlan szabadságharc volt ez, a fiatal nemzedékkel a népünk élén. A szabadságharc azért folyt, mert a nemzet szabadon akart dönteni arról, hogy miképpen éljen. Szabadon akar határozni sorsa, államának igazgatása, munkájának értékesítése felől.”
– szögezte le  Mindszenty József.
Igen, annak idején, október 23-án egységbe kovácsolódott a nemzet, a példaértékű társadalmi összefogást ámulva nézte a nagyvilág. A forradalom már a saját korában történelmet írt, Kennedy ekként vélekedett erről: „1956. október 23-a örökké élni fog a szabad emberek és nemzetek emlékezetében. E nap a bátorság, az öntudat és a győzelem napja.”

A forradalomról azt szokták mondani,  ez volt az a pillanat, amikor a magyarok – végre, annyi belső meghasonulás után, egymással is összeférhetetlen természetük ellenére – egyet akartak.  Nem akartak mást, mint szabadságot, egy független, demokratikus nemzetállamot, ahol nincsenek jelen a szovjet csapatok, ahol nem az  állami terror, az önkényuralom, a besúgáson, megfélemlítésen és hazugságokon alapuló rendszer határozza meg az emberek mindennapjait.

Tisztelt ünneplő Közösség!

Akkor, október 23-án együtt volt a nemzet és egyet akart, a sztálinizmus felszámolását. A változás 1956-ban nem fejetlenséget, nem felfordulást hozott, hanem rendet és biztonságot. Elég, ha csak az üzletek érintetlen kirakataira gondolunk, ahonnan a betört ablakok ellenére sem tűnt el semmi, vagy ha felidézzük azokat az utcákon  őrizetlenül elhelyezett pénzgyűjtő ládákat, melyekben a mártírok családjainak gyűjtöttek pénzt.

Nem álltak le az üzemek, nem alakult ki áruhiány, nem zártak be a boltok. Az élet ment tovább, csak a kilátástalanságot váltotta fel az életöröm, és a kiszolgáltatottság tehetetlen gyengeségét a tetterő.

A forradalom – mely lavinaként söpört végig az egész országon – kiemelte a magyar népet a rabbá tett nemzetek közül, kicsiny hazánk példát mutatott a nagyvilágnak, híven igazolta a magyarságban mindig is meglévő  szabadság iránti vágyat , amelyet a vasfüggöny mögötti világban uralkodó elnyomó rendszer sem volt képes kiölni. Sőt, épp az elnyomás, a szabadság hiánya volt az, ami összehozta a diákokat, a munkásokat, az értelmiségieket, az időseket, a fiatalokat,  a fővárosiakat és a vidékieket, a forradalmárok – akik nemcsak az önkényuralom ellen, hanem az egész hazug világrend ellen lázadtak fel – egyként fellépve visszaszerezték a magyarság elvett méltóságát.
1956 hősei szuverén, szabad és magyar Magyarországot akartak, amely független más birodalmaktól, a várt külső segítség hiányában is erősek és eltökéltek maradtak, életüket is képesek voltak feláldozni egy olyan országért, amely kiáll magáért és nem mások döntenek sorsáról, számukra az ország szabadsága és függetlensége mindennél többet ért.

A forradalom megmutatta mindenkinek, a világmegváltónak hitt kommunizmus valójában embertelen és gyilkos hatalom, a magyar emberek példája emberek millióiban erősítette meg a reményt Európa-szerte, hogy a rendíthetetlennek hitt szovjet hatalomnak is van ellenszere.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

1956-ban ezrek haltak meg önfeláldozóan és névtelenül, a megtorlás elől közel kétszázezren külföldre menekültek.  A forradalom leverése után  sokakat fizikailag és lelkileg igyekeztek megtörni, elveszítették állásukat, nem folytathatták tanulmányukat, magyarok millióinak el kellett felejteniük, de legalábbis hallgatniuk kellett arról, ami történt, ha élni akartak.
A szabadságvágy azonban a meghurcolások, a kirekesztések ellenére ott élt tovább az emberekben, évtizedeken át őrizték a forradalom eszméit, mert csak ez adott erőt ahhoz, hogy hihessenek abban, Magyarország lehet még szabad.

Mi magyarok, jól tudjuk a szabadságot nem adják ingyen, azért meg kell küzdenünk, azt ha kivívtuk, meg kell őriznünk, mely sokkal nagyobb feladat. Történelmünk során többször megtapasztalhattuk, nemzeti függetlenségünk kivívásában, megőrzésében csak magunkra számíthatunk, hisz bármilyen áhítattal nézte a világ a magyarok hősies küzdelmét, a forradalmárok várva várt Nyugatról érkező támogatása csak lelki támogatás maradt, mely a szovjet katonai erővel megerősített Kádár-kormánnyal szemben azonban kevésnek bizonyult.

Tisztelt Emlékezők!

A magyar nemzet történelmének egyik meghatározó eseménye 1956 történelmi példája. Nem rajtuk múlt, hogy akkor, 1956-ban  nem sikerülhetett. Mégis hatalmas részük volt abban, hogy ma  egy szabad, független, demokratikus Magyarországon élhetünk. A szabadságunkkal azonban jól kell gazdálkodnunk, hisz ha elkényelmesedünk, könnyen elveszíthetjük azt. Csak akkor lehetünk ’56 méltó örökösei, ha következetesen kiállunk nemzetünkért, ha ragaszkodunk ahhoz, hogy mi magunk dönthessünk sorsunkról, mi mondhassuk meg kikkel és hogyan akarunk saját hazánkban élni. Azt már bebizonyítottuk, képesek vagyunk megvédeni határainkat, s ezzel  Európát is. Mi jól tudjuk, mit jelent, ha  idegen hatalmak határozzák meg mindennapjainkat, nekünk volt már ebben részünk, nem kérünk belőle, mi ragaszkodunk szabadságunkhoz, erről a legnehezebb történelmi időkben sem mondtunk le.  Ahogy 1956-ban, úgy ma is vannak közöttünk olyanok, akik képesek saját hazájukkal szembefordulni, ők azok, akik nemzetmegmentőként tetszelegnek Brüsszelben, s közben nem a magyarságot, hanem önös érdekeiket képviselik. Ne engedjünk a megtévesztésnek, fogjunk össze ma is veszélyben lévő függetlenségünkért, ahogy tették azt elődeink 1956-ban.

Nem szabad elfelejtenünk, egy nemzet szabadsága, egy ország függetlensége nem magától értetődő adottság, hanem olyan érték, amelynek megszerzéséért és megtartásáért újra és újra meg kell küzdeni.

Legyünk büszkék 1956 hőseire, akiktől megtanulhattuk, a nemzeti önazonosság, önrendelkezés és önbecsülés soha nem veszélyforrás, hanem erőforrás egy  közösség számára, hisz ez az  a kötelék, mely összeköt és másoktól megkülönböztet bennünket.

A hősök nehéz örökséget bíztak ránk, amely tiszteletet és nemzetünkért érzett felelősséget  követel tőlünk, az utódoktól, legyünk méltó követőik, vigyázzunk szabadságunkra, hogy egy magyar Magyarországot tudjunk örökül hagyni a jövő nemzedékének!

 Fekete István soraival kívánok mindannyiuknak méltóságteljes emlékezést: „Itt nem voltak altábornagyok, itt nem volt stratégia és taktika, itt csak halálba menő tizennégy-húszéves gyerekek voltak, lányok is, akik betelvén egy istentelenség szörnyű ürességével, a jelszavak csatornalevesével, a hazugság emészthetetlen maszlagával, és nekimentek felborítani a hegyet, megfordítani a történelmet, eszméletlen céltudatossággal élni vagy meghalni. És felborították a hegyet, és megfordították a történelmet, és győztesen élve maradtak. Élve maradtak elsősorban azok, akiknek a testük meghalt, mert örökké élnek az örökkévalóban és a nemzet szívében, és élve maradnak a többiek, akik talán csak most eszmélnek ájult boldogságban a kitárult messzeség, a testi és lelki szabadság, a végtelenség szemléletében.”

Köszönöm megtisztelő figyelmüket! Hajrá Magyarország! Hajrá Komló!