A Kilátó rekonstrukciójával és túraút kialakításával indulhat meg Tamási fenntartható ökoturisztikai fejlesztése. Az említett munkálatokra vonatkozó szerződést az önkormányzat a napokban kötötte meg a kivitelezővel. A szóbanforgó pályázati projektre – amely további beruházásokat is magában foglal – a város még tavaly 444 millió forint támogatást nyert el. 

– Egyfelől Tamási azon vonzerejét készülünk jobban kihasználni és tovább növelni, amit a településünk meglévő ökoturisztikai adottságai jelentenek; másfelől új attrakciót is létrehozunk – mondja a város polgármestere. Porga Ferenc tájékoztatása szerint az összetett projekt három fő elem, az Ökoturisztikai Látogatóközpont, a Kilátó és a Túrapont kialakításán, illetve felújításán alapszik, melyeket összekapcsolva tesznek új idegenforgalmi célponttá, igazán különleges látványossággá.

Az Ökoturisztikai Látogatóközpontot a miklósvári parkerdőben építik meg. A kétszintes létesítmény kiállítótereiben a látogatók interaktív módon ismerhetik meg Tamási történelmi múltját, valamint a térség növény- és állatvilágát. A Túrapontot a tamási termálfürdő környezetében hozzák létre, s az lesz a feladata, hogy a városba látogató turistákat információkkal lássa el, tájékoztasson az attrakció területén működő pecsételős rendszerről, jegyeket árusítson a látogatóközpontba, továbbá vendéglátóipari szolgáltatásokat is nyújtson. A harmadik fő elemet a Fenyvesben található, elavult műszaki állapotú Kilátó egyedi tervezésű rekonstrukciója jelenti, ahol családbarát eszközök (hinták, pihenőhelyek stb.) is helyet kapnak. És mindezek mellett egy túrautat is kijelölnek a Túraponttól a Kilátóig, majd onnan tovább a Látogatóközpontig.

– A Kilátó rekonstrukciója és a túraút kialakítása tehát már el is indulhat, és folyamatban van a közbeszerzés a Túrapont és a látogatóközpont épületének kivitelezésére is – teszi hozzá Porga Ferenc polgármester. – A projekt a tervek szerint 2019 nyarára fejeződik be, és biztosak vagyunk abban, hogy több szempontból is segíti a város fejlődését. Amellett, hogy tovább erősíti Tamási élhető város jellegét, jelentősen növeli az idegenforgalmi vonzerejét is: miután a Termálfürdő mellett új attrakciót is kínálunk a turisták számára, azok még nagyobb számban keresik majd fel a települést és környékét, és még hosszabb időt töltenek majd el nálunk.

A „Tamási város fenntartható ökoturisztikai fejlesztése” elnevezésű, TOP-1.2.1-15-TL1-2016-00013 azonosítószámú projekt kedvezményezettje Tamási Város Önkormányzata. A projekt 444 millió Ft pályázati támogatásban részesült (a támogatás aránya 100%). A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg. A fejlesztés 2017. augusztus 1-jén kezdődött, és 2019. május 31-ig tart.