Megmenekül az enyészettől a Komló központjában lévő egykori Kossuth-fürdő épülete. A közel hétezer négyzetméteres ingatlanba felújítást követően helyi vállalkozások költözhetnek be. A helyiségek felére már jelentkeztek is érdeklődők.

Közel négyszáz millió forintból felújítja és újra használható állapotba hozza a komlói önkormányzat a városközpont nyugati peremén található bányászfürdőt. Az Altárói úton álló épület közel két évtizede funkció nélkül maradt, azóta többnyire üresen állt és folyamatosan pusztult. „Mintegy hétezer négyzetméter alapterületű ingatlanról van szó, ami komoly értéket képvisel. Ráadásul nagyon sok helybéli érzelmileg is kötődik hozzá a bányászat révén. Nem tehetjük meg, hogy az enyészetnek adjuk” – foglalta össze Polics József polgármester.

Az értékmentésre a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programból (TOP) elnyert 300 millió forintos támogatás nyújt lehetőséget. A pénzből az önkormányzat rendezi a fürdőépület környezetét, elbontják felesleges és használhatatlan építményeket és eltömedékelik az alagsor még meglévő maradványait. A környezet rendezése után energetikai korszerűsítés következik. Hőszigetelést kapnak a falak és a tető is, kicserélik az elhasználódott, sok helyütt meg is rongált nyílászárókat és kiépítik a fűtési rendszert.

A rendbehozott épület helyi vállalkozások inkubátorházaként fog működni. Az alapterület felére már rendelkezik szándéknyilatkozatokkal a város. A potenciális bérlők részben raktározásra, részben termelésre használnák a helyiségeket. Közülük a legjelentősebb cég 500 négyzetméteren könnyűipari üzemet nyitna az egykori fürdőben.

„Az első lépés az ingatlan megvásárlása lesz, mert sajnos a bányavagyon más darabjaival együtt ez is magánkézben van. A tulajdonossal már tárgyalunk, az év végéig le akarjuk zárni az adásvételt. Azután írhatók ki a szükséges közbeszerzések, jövőre pedig elkezdődhet a felújítás” – vázolta a menetrendet a polgármester. „Az elnyert európai uniós támogatás nem fog minden költséget fedezni, ezért az önkormányzatnak is hozzá kell járulnia. Az erről szóló előterjesztés rövidesen a képviselő testület elé kerül” – tette hozzá.