Egy nyögvenyelős, de annál több pozitívumot hozó nyitó mérkőzést követően a Harkányt kitömő Mohácsi TE vendége lesz a Bányász. Fotó: Miltner Szabolcs harcban a labdáért

 Két győzelemmel kezdő együttes párharcát láthatják a szurkolók szombaton Mohácson. A Komló a ráadás perceiben szerzett góllal nyert a Szentlőrinc második csapata ellen, míg a Mohács – nagy feltűnést keltve – 7-0-ra verte az idén meglepően gyenge Harkányt.

Nem lennénk Balázs Péter edző helyében. Már a felkészülés alatt is létszámgondokkal küzdött, ám a mohácsi kirándulás előtt még kétségbeejtőbb helyzet alakult ki. Ugyanis nyolc játékos fog hiányozni a pályáról különböző okok miatt a kék-fehéreknél.

Nem állhat a mester rendelkezésére Herbert Roland, Miltner Szabolcs, Jurátovics Balázs, Kis-Varga Attila, Doboviczki Béni, Kacsa Bence, Szabó Milán és Szászfa Dominik.
Ugyanakkor a csapat Facebook-oldalán arról számol be, hogy Rein Bence és Deák Marcell igazolásai elkészültek, így nincs akadálya annak, hogy felhúzzák a Bányász mezét, amelyet egykor – több kiváló Komlón született focista mellett – az Újpesti Dózsa ezüstcipős labdarúgója, az azóta elhunyt Fekete László is magára öltött 1985-ben.

Megyei 1. osztály 2. forduló: 2018.08.25. szombat 17:30

Mohácsi TE (3.) – Komlói Bányász (4.)
Vezeti: Georgiou

Zárójelben a csapatok tavalyi helyezése.