Sorra válnak nyilvánossá a Big Marketing Day – II. Dél-Dunántúli Online Marketing Konferencia előadásainak témái. Ahogy az a már közzétett kérdéskörökből is kiderül, bár a rendezvény számos más, kapcsolódó szakterületre is kitekint, a középpontjában természetesen az online marketing áll. A szervezők átfogó és valóban hasznos segítséget kívánnak nyújtani a régió azon feltörekvő, sikerre vágyó cégeinek, amelyek képviseltetik magukat a szeptember 18-án a pécsi Tudásközpontban sorra kerülő rendezvényen.

Mi jellemzi ma az online marketing világát, s miként változik ez a közeg? A Big Marketing Day elsősorban ezzel foglalkozik majd. A már nyilvános előadástémák közül e körbe sorolandó Erős Gábor online marketing coach előadása is. Az RG Stúdió társtulajdonosa a Hogyan kezeld vevőidet?! Adj el többet ugyanannak! című előadásában a többi közt arról beszél majd, hogy milyen okai lehetnek a vevők elfordulásának, valamint hogy valóban a piac rabszolgájává kell-e válnia annak, aki nem akarja elveszíteni a vásárlóit. Ezen túl egyszerű megoldásokat is mutat ahhoz, miként érhető el, hogy a partner ne beszállítóként, hanem társként tekintsen ránk.

Müller-Váczi Lívia online marketing tanácsadóként lép pódiumra a konferencián. Ő olyan témával foglalkozik, amely a reklámozni szándékozó legtöbb vállalkozás munkatársaiban rendszeresen felmerül. Hol érdemes neked hirdetni? – Facebook vs. Google Ads – ez a címe az előadásának, amely bizonyára számos, a hétköznapokban felmerülő kérdésre válasszal szolgál majd.

Gere Alexandra az Üzlet az Instagramon? Több van benne, mint gondolnád… című előadással készül a Big Marketing Day-re. Az online marketing menedzser a szóbanforgó üzleti lehetőségekről stratégiai megközelítésből, de technikai alapokat is ismertetve beszél majd, hogy ennek nyomán a konferencia résztvevői valóban elkezdhessék majd kialakítani a hatékony Instagram-marketing folyamataikat. Szükségük is lesz rá, mint mondja: Fontos megjegyezni, hogy jelenleg Magyarországon a marketingesek 18%-a használja az Instagramot különböző marketing célokra, és csupán ezek 1%-a teszi ezt tudatosan, stratégiában gondolkodva. Célunk, hogy ez az arány a jövőben növekvő tendenciát mutasson, hiszen a trendek szerint ez a közösségi csatorna egyre fontosabb szerepet tölt be a felhasználói hétköznapokban.

A szakértő mindemellett az online marketing egy rendkívül dinamikusan növekvő területére, a jelenlegi influencer piac lehetőségeibe is bevezeti a hallgatóságot. Ez pedig annak kapcsán is érdekesnek ígérkezik, hogy a Big Marketing Day-en Bánki Beni influencer, YouTuber, előadóművész is a közönség elé lép majd.

Az RG Stúdió és a szintén pécsi pr-cég, a PTI Communications társszervezésében sorra kerülő konferencián a résztvevők tizenegy előadás, illetve workshop keretében sajátíthatják el az online marketing és a kapcsolódó egyéb szakterületek ismereteit, tapasztalatait.  A Big Marketing Day ráadásul kapcsolatépítési, tapasztalat-megosztási lehetőséget is kínál a résztvevőknek – nem csak egymással, de a szervezőkkel, a támogatókkal és az előadókkal együttesen is.

A szeptember 18-án a pécsi Tudásközpontban megrendezendő Big Marketing Day, II. Dél-Dunántúli Online Marketing Konferenciára a jegyek jelenleg augusztus 5-ig vásárolhatók meg a legnagyobb kedvezménnyel. Jelentkezés és további információk a http://bigmarketingday.hu/ oldalon, napi aktualitások pedig az esemény Facebook-felületén érhetők el.