Pécsett, a Palatinus Hotelben tartották a Seven Hills International Film Festival és a II. Hét Domb Filmfesztivál sajtótájékoztatóját.

A tavalyi nagy sikerű 1. Komlói Hét Domb Filmfesztivál után idén második alkalommal, szeptember 3-a és 9-e között kerül sor a még nagyobb szabású eseményre: A komlói filmmustrával egyidőben, szinte karöltve rendezik meg Pécsett a Seven Hills International Film Festival-t. A tavalyi megmérettetés résztvevőinek és közönségének visszajelzései alapján ugyanis igény mutatkozott egy, kifejezetten a nemzetközi mezőnyre koncentráló filmfesztiválra.

Tóth László, a nemzetközi filmmustra elnöke elmondta, hogy Pécs, Komló és a Mecsek térségét kívánják minél ismertebbé tenni a nemzetközi közönség számára. A pécsi programok kiemelt vendége idén a Bahreini Királyság lesz. Az arab ország két játékfilmmel és egy dokumentumfilmmel képviselteti magát a seregszemlén.

Polics József, Komló polgármestere hangsúlyozta, a tavalyi első, nagy sikerű Hét Domb Filmfesztivál kinőtte a város határait, így került át a seregszemle “nagy nemzetközi szekciója” Pécsre. Rámutatott: Komló számára fontos Pécs, Pécs számára pedig Komló, ezért is örül annak, hogy a két város közötti sokrétű kapcsolat a kultúra területén is kiteljesedhet. A városvezető kiemelte: idén 200 filmet neveztek a komlói fesztiválra, ami 40 alkotással több a tavalyinál. A 20 produkciót bemutató komlói nemzetközi szekcióban határon túli alkotások mellett egy svéd filmet is láthat a közönség.

A Komlón vetített 60 film hat kategóriában került a versenyprogramba, melyeket a Rófusz Ferenc Oscar-díjas filmrendezőből, Koltai Róbert Jászai Mari-díjas színész-rendezőből és Halmy György dokumentumfilm-rendezőből álló zsűri értékeli.

Páva Zsolt, a baranyai megyeszékhely polgármestere elmondta, hogy a fesztivál Pécs és Komló közös vállalkozása. Pécsen az Uránia és az Apolló moziban, illetve a Pécs Plazában található Cinema Cityben, valamint úgynevezett “gerillamozikban” – köztük éttermekben, kocsmákban – is tartanak majd vetítéseket. Az eseményen mások mellett bemutatkozott Vahid Alkhan bahreini zeneszerző is, akinek műveiből szeptember 5-én ad koncertet a pécsi Kodály Központban a Pannon Filharmonikusok zenekar.

Vahid Alkhan a két ország zenei kapcsolatairól szólva elmondta, hogy bahreini és a magyar komolyzene hasonlóan viszonyul a népzenéhez és a népművészethez. Muzsikája a nyugati filharmonikus zenei stílust ötvözi országa zenéjének jellegzetességeivel – összegezte művészi hitvallását.

A megmérettetésre több mint 100 országból csaknem 3100 filmprodukciót neveztek. Az előválogatást és előzsűrizést követően közel 50 versenyfilm kerül a döntőbe.  A zsűri a produkciókat hét – a legjobb nagy-, illetve kisjátékfilm, dokumentumfilm, a legjobb rendező, színésznő és színész, valamint különdíj – kategóriában díjazza. A SHIFF filmszakmai igazgatója Ziad Abdullah író-filmkritikus, a Dubai Nemzetközi Filmfesztivál korábbi művészeti igazgatója lesz.

Forrás: MTI