Nem volt hiányzó a komlói kézisek kedd esti edzésén. A legtávolabbról érkezett Igor Marković (Montenegró) és az újonnan igazoltak is megkezdték a munkát a 2018/19-es szezonra.

Rövid, felkészüléssel kapcsolatos technikai jellegű megbeszéléssel indult a csapat első napja, majd állapotfelmérő felmérések következtek. A végén az elmaradhatatlan focival záródott az edzés. Az érdemi munka szerdán indul, olykor napi három tréninggel, edzőmérkőzésekkel – természetesen a sikeres Kilvinger Bálint – Péter Szabó Dávid kettős irányításával.

Természetesen szóba került az EHF-kupa is. Egybehangzó vélemény, kaphattunk volna nehezebb ellenfelet is, ám nem bízunk semmit a véletlenre, alaposan feltérképezzük az Olympiakoszt.

Kilvinger Bálint kitért a bajnoki sorozatra is, ahol annyi a változás a korábbiakhoz képest, hogy idegenben kezdünk. Kilvinger úgy véli, talán még kiélezettebb bajnokságra készülhetünk idén, ám ha sikerül elvégeznünk a kiszabott munkát, és ha az előzőkhöz hasonló tavaszt tudunk produkálni, akkor elérhetjük céljainkat.

A jó hangulatú gyakorláson részt vettek a klub új igazolásai: a balátlövőként szereplő horvát Ivan Matić, az irányító Manojlovity Stefán és a szintén átlövő poszton bevethető Pál Ádám. Az új szezontól az NBI-es keret tagja az ificsapatból felkerült beállós, Gajdos Dániel is.

Szóba került a Ligakupa kérdése is. Nemzetközi kupaindulóként nincs kötelezettségünk a részvételre, de szakmai szempontból feltétlenül előnyös lenne a kupasorozat. Jelenleg a zöld jelzésre vár a klub vezetése. Döntés a napokban várható.