Szombathely adott otthont a Város – és Faluvédők Szövetsége (Hungaria Nostra) XXXVII. Országos Találkozó és Szakmai Konferencia idei programjainak. Városunkat a Komlói Honismereti és Városszépítő Egyesület delegációja képviselte, akik 1994-ben már a házigazdái voltak a konferenciának. A fotón Szarka Elemér, Hornyik János és Mohácsi Ervin.

A szövetség 1981-es megalakulása óta minden év nyarán találkozóra hívja tagegyesületeit valamely tagegyesület székhelyére. A találkozók alkalmával a jelenlévők a település- és környezetvédelem, a településfejlesztés, nemzeti kulturális örökségünk, a közösségek helyzete aktuális kérdéseivel foglalkoznak.

„A több mint 200 egyesületi képviselő részvételével megtartott konferencia plenáris ülésén nyolc előadást hangzott el. Részt vettünk a 3 szekció munkájában, és szóltunk a komlói, egyesületi tapasztalatokról, munkáról. Értékes ismeretekkel, módszerekkel gazdagodtunk” – nyilatkozta lapunknak Szarka Elemér, a KHVE elnöke a konferencia zárásakor.

Ezen alkalommal adják át ünnepélyes keretek közt a Podmaniczky-díjakat. Idén 17-en – köztük matematikus, főlevéltáros, tervező, kertészmérnök, helytörténeti kutató – vehették át a plaketteket.

Az adott témakörökben a konferencia ajánlásokat fogalmaz meg, amelyeket eljuttatnak az illetékesekhez, illetve sajtóban közzéteszik.