Immáron harmadik éve ad lehetőséget a Lakics Acélszobrászati Kft. arra, hogy a Pécsi Tudományegyetem támogatásával tehetséges szobrászok élhessék ki alkotóvágyukat.

A Lakics Kft. szakmai feltételei és anyagi támogatása mellett, az acélszerkezetek gyártása során keletkező maradék acélanyag teremt lehetőséget a művészi felhasználásra. Ehhez persze szükséges az ügyvezető, Lakics Péter acélszobrok iránti szeretete, aki már három éve ad inspirációt az alkotásra.

Az idei „Térerő Acélszobrászati Workshop” projektzáró eseményére került sor a Lakics kft. komlói munkacsarnokában. A tíz alkotó – javarészt a PTE Művészeti Karának Szobrász Tanszékének hallgatói, de külföldi résztvevőként egy tajvani szobrász is – két héten keresztül próbálhatta a rábízott anyagból a legtöbbet kihozni.

„Fantasztikus alkotások jöttek létre idén, jó látni, hogy kezdeményezésünk kezd kiteljesedni. Az alkotók egyre jobban élnek a lehetőséggel, ami a cégünk technológiájában, anyagaiban benne van” – fejezte ki örömét Lakics Péter a workshop zárásakor.

Dr. Gaál Tamás, a PTE Művészeti Karának docense, az egyetemről érkezett alkotók mentora elmondta, a koncepció szerint olyan hallgatókat igyekeztek a workshophoz keresni, akik kötődnek, elkötelezettek a fémekhez. “Átjárhatóságot szerettünk volna létrehozni a szemléletek között, ami úgy látszik mára sikerült. Nagyon sikeresnek tartom ezt az évet is, kiváló emberek, kiváló művészek dolgoztak itt, ez látható a munkákon is” – zárta értékelését a szobrászművész.

Az alkotásokkal – köztük a „Halpiaccal”, a „Möbius-szalaggal” és a „Uszadék fák pillangóval” – az egyetem környezetében, köztereken, kiállításokon találkozhat majd a közönség.